Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Máris reagált a Qarabag Robbie Keane szavaira

Máris reagált a Qarabag Robbie Keane szavaira

Máris reagált a Qarabag Robbie Keane szavaira
Shutterstock

Robbie Keane szerint az ellenfél azt gondolja, már továbbjutott, de ők másképpen vélekednek erről.

A Ferencváros hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a Qarabagtól a Bajnokok Ligája-selejtező első mérkőzésén, így a magyar bajnok nehéz helyzetből várhatja a jövő heti, bakui visszavágót. Bár Varga Barnabás parádés találata az első félidőben még reményt adott a Fradinak, az azeri bajnok a fordulást követően háromszor is betalált Dibusz Dénes kapujába, és ezzel komoly lépéselőnybe került a párharcban.

A cikk a videó után folytatódik

A mérkőzés után a Fradi vezetőedzője, Robbie Keane a sajtótájékoztatón elsősorban a kulcspillanatokra világított rá. Az ír szakember hangsúlyozta: „Ötvös Bence sérülése volt a kulcs, utána nem volt már meg a kontroll a középpályán.” A nyáron a Pakstól igazolt magyar játékos mankóval hagyta el a Groupama Arénát, ám Keane hozzátette, egyelőre maga sem tudja, milyen súlyos a középpályás sérülése.

A tréner azt is elmondta, hogy a vereség ellenére próbál pozitívan tekinteni a visszavágóra, hiszen szerinte a játékosok számára a motiváció egyértelmű: bebizonyítani, hogy a Ferencváros képes nagy hátrányból is felállni.

Semmi sem dőlt el

A győztes csapat vezetőedzője, Gurban Gurbanov sportszerű nyilatkozattal kezdte értékelését. „Először is szeretném kiemelni a saját játékosaim teljesítményét, de köszönöm a Ferencvárosnak a meccset, és a hazai drukkereket is kiemelném, hogy milyen fantasztikus atmoszférát teremtettek a Groupama Arénában” – fogalmazott a szakember.

Az edző hozzátette: „Bakuban a visszavágón sokkal fegyelmezettebbeknek kell lennünk. Jól láttuk, hogy a Fradi milyen szinten képes focizni. Megpróbáljuk a lehető legjobb játékot nyújtani a második mérkőzésen is.”

A Magyar Nemzet beszámolója szerint Gurbanov kitért arra is, hogy a Fradi vezető gólja komoly nyomást helyezett a csapatára: „Ez a félidő utolsó 15 percében látszott is. A második félidőben viszont még inkább kockáztattunk, gól(oka)t akartunk szerezni, ez volt a legfontosabb.”

A bakui mester hangsúlyozta, nem tartja lefutottnak a párharcot. „Nem, egyelőre nincs meg a továbbjutás. Ez a Bajnokok Ligája, egy nagyon erős ellenféllel találkoztunk ma este. A Fradi olyan szinten játszik, hogy ezt a kétgólos előnyt is ledolgozhatja. A bakui visszavágót komolyan kell vennünk.”

A Qarabag tehát kedvező helyzetből várja a visszavágót, ám Gurbanov szavai is jelzik: tisztában van azzal, hogy a Ferencváros képes meglepetést okozni, így a döntés végső soron Bakuban születik meg.