Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

10 éves kislány vesztette életét egy részeg hajós miatt

10 éves kislány vesztette életét egy részeg hajós miatt

10 éves kislány vesztette életét egy részeg hajós miatt
Shutterstock

Egy tízéves kislány, Brooklyn Mae Carroll vesztette életét, egy nő pedig életveszélyesen megsérült egy tragikus kimenetelű hajóbalesetben, ami augusztus első hétvégéjén történt Észak-Karolinában, a Shearon Harris-tavon.

A balesetet – amit a hatóságok szerint el lehetett volna kerülni – alkoholos befolyásoltság alatt történt hajóvezetés okozta. Az eset nagy felháborodást váltott ki, és újra napirendre került a vízi járművek felelősségteljes használatának kérdése.

A cikk a videó után folytatódik

A helyi hatóságok tájékoztatása szerint a 40 éves Quinten Gregory Kight volt a hajó vezetője, aki nemcsak ittasan, hanem figyelmetlenül is vezette a járművet. A baleset következtében egy másik utas, Jennifer Ann Stahle súlyos, „kritikus sérüléseket” szenvedett. A férfit hétfőn tartóztatták le, ellene gondatlanságból elkövetett, alkoholos befolyásoltság melletti hajóvezetés és súlyos testi sértés okozása miatt indult eljárás. Továbbá az is kiderült, hogy Kight nem nézett előre, és ezzel életveszélybe sodorta az utasait.

A hajó tulajdonosa és egyben Kight partnere, AnneMarie Flanigan kedden került őrizetbe. Őt halált és súlyos sérülést okozó ittas hajózás, valamint alkoholos vezetés elősegítése miatt vádolják.

Nem ismeretlen az elkövető a rendőrség előtt

A tragédiát követően a Chatham megyei sheriff, Mike Roberson az alábbi nyilatkozatot tette közzé: „Ez egy szívszorító baleset volt, de elkerülhető lett volna. Az alkohol szerepet játszott benne, és az, hogy valaki ittasan vezette a hajót, végzetes következményekhez vezetett. Arra kérünk mindenkit, hogy kétszer is gondolja meg, mielőtt alkoholt fogyaszt és vízi járművet vezet. Egyetlen pillanat is örökre megváltoztathat életeket.” – fogalmazott a sheriff.

Az ABC News által idézett nyilatkozatban az Észak-Karolina Vadvédelmi Bizottság (WRC) is megerősítette, hogy az ügyben az alkoholos befolyásoltság volt a kulcsfontosságú tényező, és kijelentették: „Ez egy megelőzhető tragédia volt, amelynek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Őszinte részvétünket fejezzük ki Brooklyn családjának. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy minden észak-karolinai és látogató számára biztonságos környezetet biztosítsunk államunk tavaiban és vízi útjain.”

A bírósági dokumentumokból az is kiderült, hogy Kight már korábban is került összeütközésbe a törvénnyel: 2023-ban egy cserbenhagyásos gázolás során súlyosan megsebesítette Alex Myers nevű férfit Vass városában. Akkor 15 ezer dolláros óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett, és még mindig függőben volt az ügy, amikor most, 2025-ben a halálos baleset történt.

Myers, a korábbi áldozat, a WTVD helyi televíziónak nyilatkozott: „Úgy érzem, Moore megye nem vette elég komolyan az ügyemet. Talán, ha kaptam volna egy kis igazságot, ez az egész most nem történt volna meg. Szomorú, hogy egy tízéves kislánynak meg kellett halnia valaki más gondatlansága miatt.”

Quinten Gregory Kight óvadékát eredetileg 500 ezer dollárban határozták meg, de ezt azóta 250 ezer dollárra mérsékelték. A férfi jelenleg nem vezethet semmilyen gépjárművet, és elektronikus megfigyelés alatt áll, míg védelmét egy kinevezett közvédő látja el – bár annak nevét a bírósági iratok még nem tartalmazzák.