Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Egy nagyon csúnya és súlyos ügybe próbálják belekeverni Donald Trump-ot

Egy nagyon csúnya és súlyos ügybe próbálják belekeverni Donald Trump-ot

Egy nagyon csúnya és súlyos ügybe próbálják belekeverni Donald Trump-ot
Shutterstock

Donald Trump amerikai elnököt még májusban tájékoztatta Pam Bondi igazságügyi miniszter arról, hogy neve több alkalommal is szerepel a hírhedt szexuális bűncselekményekkel vádolt Jeffrey Epstein aktáiban.

A beszámoló szerint a találkozó hetekkel azelőtt történt, hogy az Igazságügyi Minisztérium (DOJ) július 7-én bejelentette: mégsem hozza nyilvánosságra az Epstein-aktákat, holott korábban maga az igazságügyi miniszter, valamint Trump környezetéből többen is nyilvános közzétételt ígértek.

A cikk a videó után folytatódik

A minisztérium szerdai közleménye alapján Bondi és Todd Blanche helyettes főügyész „rutinszerű tájékoztatás” keretében ismertették az Epstein-üggyel kapcsolatos dokumentumokat Trump elnökkel, azonban a pontos időzítést nem részletezték. A Wall Street Journal ugyanakkor kiemelte, hogy Trumpnak azt is elmondták, hogy „számos más közéleti szereplő neve is megtalálható az iratokban”, ugyanakkor „a hivatalos értékelés szerint ezek az információk többnyire megalapozatlan pletykák voltak, beleértve Trump nevét is, aki korábban társasági kapcsolatban állt Epsteinnel.”

A Journal hangsúlyozta: „Az, hogy valakinek a neve szerepel az Epstein-iratokban, önmagában még nem jelent bűncselekményre utaló jelet.” A DOJ döntése – miszerint nem hozza nyilvánosságra a dokumentumokat – felháborodást váltott ki Trump támogatóinak körében, különösen azokban a „MAGA” (Make America Great Again) körökben, amik évek óta különféle összeesküvés-elméleteket szőnek az Epstein-ügy köré. Ennek hatására Trump utasította Bondit, hogy kezdeményezze a nagy esküdtszéki eljárások jegyzőkönyveinek feloldását, amik a Jeffrey Epstein és Ghislaine Maxwell elleni szövetségi nyomozásokkal kapcsolatosak.

Epstein és Trump évekig jó viszonyban álltak

Epstein és Trump évekig jó viszonyban álltak egymással, bár kapcsolatuk még jóval Epstein 2019 augusztusi, börtönben elkövetett öngyilkossága előtt megszakadt. Epstein letartóztatása idején kiskorúak szexuális kereskedelmével vádolták, baráti köréhez pedig más befolyásos személyek – köztük II. Erzsébet fia, András herceg – is tartoztak.

A CNBC megkeresésére a Fehér Ház kommunikációs igazgatója, Steven Cheung így reagált: „A tény az, hogy az Elnök kirúgta [Epsteint] a [Mar-a-Lago] klubjából, mert az egy perverz alak volt.” Cheung szerint „ez sem más, mint a demokraták és a liberális média által kitalált újabb álhír, ugyanúgy, mint az Obama-féle orosz összeesküvés, amelyről Trump elnök már akkor igazat mondott.”

Bondi és Blanche közös nyilatkozatban szintén megerősítették, hogy „a DOJ és az FBI átvizsgálta az Epstein-iratokat, és azokat a következtetéseket vonta le, amik a július 6-án kiadott feljegyzésben szerepelnek. Semmi sem indokolta további nyomozás vagy vádemelés elrendelését, és bírósági kérelmet nyújtottunk be a nagy esküdtszéki jegyzőkönyvek feloldására.”

Trump mindent tagad

Amikor egy ABC News riporter a múlt héten arról kérdezte Trumpot, hogy Bondi valóban elmondta-e neki: szerepel a neve az aktákban, az egykori elnök így válaszolt: „Nem, nem. Ő csak egy nagyon gyors tájékoztatást adott nekünk arról, hogy miket láttak ezekben a dokumentumokban, és hogy azok mennyire megbízhatóak.”

Trump továbbá azt állította, hogy „ezeket a fájlokat James Comey volt FBI-igazgató, valamint Barack Obama és Joe Biden adminisztrációja hamisította meg.” Időközben a DOJ elbocsátotta Maurene Comey manhattani szövetségi ügyészt – James Comey lányát -, aki korábban több Epstein-ügyben is vezető szerepet vállalt.

A Wall Street Journal egyik múlt heti cikke további részletekkel szolgált Trump és Epstein kapcsolatáról, köztük arról a 2003-as levélről, amelyet Trump állítólag Epstein 50. születésnapjára küldött Ghislaine Maxwell kérésére. A dokumentum a lap szerint „olyan sorokat tartalmaz, amelyeket egy meztelen nő alakja keretez, valószínűleg kézzel rajzolva vastag filccel.” A cikk szerint a Trump által aláírt „Donald” név az illusztráció alján szerepel, a női nemi szerv ábrázolását idézve.

A levél zárása a Journal szerint így hangzik: „Boldog születésnapot – és kívánom, hogy minden nap egy új, csodás titok legyen.” Trump vehemensen tagadta, hogy ő írta volna a levelet: „Ez nem én vagyok. Ez egy hamis dolog. Ez egy hamis Wall Street Journal sztori” – jelentette ki csütörtökön. „Én soha életemben nem rajzoltam nőket. Ez nem az én nyelvezetem, nem az én szavaim.”

Pénteken Trump rágalmazási pert indított Rupert Murdoch médiamágnás, a Murdoch-család által irányított News Corp, valamint a Wall Street Journal kiadója, a Dow Jones & Co., továbbá a két újságíró ellen, akik a cikket írták. A per legalább 10 milliárd dollár kártérítést követel. A Dow Jones szóvivője a CNBC-nek úgy nyilatkozott: Teljes mértékben bízunk riporteri munkánk alaposságában és pontosságában, és határozottan fel fogunk lépni minden perrel szemben.”