Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Több mint nyolcvan afgán menedékkérőt toloncoltak ki Németországból

Több mint nyolcvan afgán menedékkérőt toloncoltak ki Németországból

Több mint nyolcvan afgán menedékkérőt toloncoltak ki Németországból
Shutterstock

Olyan férfiakat toloncoltak ki, akiknek korábban már meggyűlt a bajuk a hatóságokkal.

Pénteken több mint nyolcvan afgán menedékkérőt szállítottak repülőgéppel vissza hazájukba Németországból – számolt be az AP hírügynökség. A német szövetségi belügyminisztérium tájékoztatása szerint az érintettek kizárólag olyan férfiak, akik korábban már az igazságügyi hatóságok látókörébe kerültek.

A cikk a videó után folytatódik

A kitoloncolást Katar közreműködésével hajtották végre. A minisztérium közleménye szerint a német kormány célja, hogy a jövőben még több afgán állampolgárt küldjenek vissza Afganisztánba. A pénteki járattal összesen 81 férfit toloncoltak ki.

Ez már a második hasonló deportálás azóta, hogy 2021 augusztusában a nyugati katonai szövetség kivonult az országból, s az iszlamista tálibok néhány nap alatt átvették a hatalmat. A korábbi, tavalyi kitoloncolás során 24 embert küldtek vissza Afganisztánba.

A februári választások után hivatalba lépő Friedrich Merz kancellár egyik kiemelt kampánytémája a migráció volt. A májusi beiktatása óta a kormány növelte a rendőri jelenlétet a határokon, több menedékkérőt fordítottak vissza, s több családegyesítési eljárást is felfüggesztettek.