Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,57 Ft
Euró
389,06 Ft
Font
452,28 Ft
Bitcoin
63,071 $

Suarez állítólag komoly botrányra készült egy barcelonai e-maillel

Luis Suarez majdnem botrányos körülmények között hagyta el a Barcelonát, és azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hoz egy bizonyos „klublistát”.

Sport

A T-800-as

Szerkesztő

Luis Suarez majdnem botrányos körülmények között hagyta el a Barcelonát, és azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hoz egy bizonyos „klublistát”.

Luis Suarez 6 éven át volt tagja a Barcelonának, ahol azonnal otthonosan érezhette magát. Lionel Messivel életre szóló barátságot kötött, és sorra húzták be a nagyobbnál nagyobb győzelmeket, amiért meg is fizették őket. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

Suarez formája azonban már nem volt a régi, és miután a Barcelona komoly anyagi gondba került a koronavírus miatt, több sztártól is meg kellett válniuk. Köztük volt a támadó is, aki még csereként is szívesen maradt volna Camp Nou-ban.

A vezetőség hallani sem akart erről, és azon kezdtek el dolgozni, hogy felbontsák a szerződését. Az uruguayi nem volt szívbajos, és a teljes jövő évi fizetését követelte, amin a Barcelona csak mosolyoghatott, hiszen egy körülbelül 15 millió eurós összegről volt szó.

Végül a felek megállapodtak egymással, és Suarez szerdán az utolsó edzésén vett részt, míg csütörtökön egy hivatalos esemény keretén belül elbúcsúztatták, mint tették azt hetekkel ezelőtt Rakticcal is, akinek ugyancsak mennie kellett.

Közben a Sputniknews egy igen érdekes információt osztott meg a Daily Mailen keresztül, mely a Mundo Deportivóra hivatkozva arról számolt be, hogy Suarez egy e-mail nyilvánosságra hozásával fenyegetőzött a Barcelonánál.

Állítólag a támadó annyira bepöccent a helyzet miatt, hogy azzal fenyegette meg a klubját, nyilvánosságra hoz bizonyos üzeneteket azokról a klubokról, akikhez nem csatlakozhatott, még mielőtt a katalánok beleegyeztek abba, hogy az Atletico Madridhoz küldjék a sztárjukat, mindössze 6 millió euróért.

A madridi gárda eredetileg ingyen akarta megszerezni a támadót, de elálltak a tervüktől, mert nagyon meg akarták szerezni a La Liga egyik legjobb támadóját. Az újság szerint Suarez megpróbált nyilvánosságra hozni egy privát e-mailt, amiben megnevezték azokat a klubokat, ahová a játékos nem távozhatott volna ingyen. Az említett listán az új klubja is rajta szerepelt.

Suarez lépése állítólag csak elősegítette az átigazolási szerződés gyors megvalósítását, mivel el akarták kerülni a botrányt, és szeptember 24-én, nem sokkal éjfél előtt megerősítették az üzletet. Korábban a Juventushoz állt nagyon közel a támadó, és már mindenben megállapodtak, de egy jogi ügy megakadályozta a transzfert, ami miatt ráadásul rendőrségi nyomozás is indult.

Óriásit ment Thiago Alcantara a Chelsea ellen – figyeld a mozdulatait

Dráma Párizsban, a PSG kiesésével döntős a Dortmund a Bajnokok Ligájában

Eldőlt, melyik csapat jutott be elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG és a Dortmund közül.

Az USA után olasz egyetemekre is átgyűrűztek a palesztin-párti tüntetések

Azt követően, hogy az Egyesült Államokban már hetek óta jelentős palesztin-párti megmozdulások zajlanak a különböző egyetemeken, a jelenség az olaszországi felsőoktatási intézményekre is átterjedt.