A 2 milliárd dolláros gép, amit a Northrop Grumman fejlesztett ki, nemrég kulcsszerepet játszott Irán nukleáris létesítményei elleni csapások végrehajtásában. A repülések sikeressége érdekében a pilóták heteken át tartó felkészítésen esnek át, mely nem csupán a repülési útvonalak pontos ismeretét foglalja magában, hanem a megfelelő táplálkozás megválasztását is, ami döntő szerepet játszik a koncentráció és az emésztés szempontjából.

Steve Basham nyugalmazott vezérőrnagy, aki kilenc éven át vezette a B-2-est, és 2024-ben vonult nyugdíjba az Egyesült Államok Európai Parancsnokságának helyettes parancsnokaként, így nyilatkozott: „Átmegyünk alváskutatásokon, és táplálkozási oktatáson is, hogy mindenki megtanulja: mi ébreszt fel minket, és mi segít elaludni.”

A pilóták arra is figyelmet fordítanak, milyen ételek lassítják vagy gyorsítják az emésztést, ami különösen fontos egy olyan repülőgépen, ahol csak egyetlen vegyi toalett áll rendelkezésre. Basham kedvenc étele a teljes kiőrlésű kenyérből készült pulykaszendvics, sajt nélkül. „Amilyen ízetlen csak lehet” – idézte a Reuters.

A B-2-nek hatalmas, 52,4 méteres fesztávolsága van, és akár 6 000 tengeri mérföldet is képes megtenni utántöltés nélkül, azonban a legtöbb misszió közben több légi utántöltést igényel, ami a fáradtság miatt egyre nagyobb kihívást jelent. Az utántöltés vakon történik – a pilóták nem látják a légiutántöltő tartályból kinyúló csövet, amely 5 méterrel a fejük mögött csatlakozik a géphez –, kizárólag a tartály fényjeleit és memorizált támpontokat használva. Különösen éjszaka, holdtalan időben Basham szerint ez az eljárás „természeténél fogva veszélyes.”

Nagy az adrenalin

„Az adrenalin vitt előre, mielőtt beléptél az ellenséges terület fölé,” mesélte Basham, „de az adrenalin elmúlik. Próbálsz egy kicsit pihenni, és még mindig megvan az utolsó utántöltés.” A pilóták pihenését a pilótafülke mögött kialakított kis fekvőhely segíti, ahol egy-egy rövid alvásra nyílik lehetőség. Emellett napraforgómaggal tartják ébren magukat az étkezések között.

Noha a B-2 a lopakodás csúcstechnológiáját képviseli, mely minimalizálja az infravörös, radar- és hangjeleit, működése és sikere nagymértékben múlik az emberi tényezőn. A kétfős személyzet sokkal nagyobb felelősséget visel, mint a régebbi bombázók, mint például a B-1B vagy a B-52 esetében megszokott nagyobb létszámú csapatok.

A B-2 teljesen számítógépes vezérlésű fly-by-wire rendszere 1989-es bemutatkozása óta folyamatosan fejlődött. Basham elmondása szerint az első szoftververziók lassúbbak voltak, mint a pilóták parancsai, ami nehezítette például az utántöltést. A fejlesztések azonban jelentősen javították a rendszer válaszidejét, bár a szoros formációban, nagy magasságban történő repülés továbbra is nagy kihívást jelent.

A légierő történelmében emlékezetesek az 1999-es Allied Force hadműveletben végrehajtott, Missouri államból Koszovóba tartó 31 órás körutak, amiken a B-2-esek a célpontok 33 százalékát érintették az első nyolc hét alatt. Irakban a repülőgépek több mint 680 tonna fegyvert dobtak le 49 küldetés során.

Az amerikai légierő tervei szerint a következő évtizedekben legalább 100 B-21 Raiderrel váltják majd le a B-2 és B-1 flottákat, hiszen az üzemeltetési költség a B-2 esetében óránként körülbelül 65 ezer dollár, míg a B-1-nél 60 ezer dollár. „Pilótáink azt a látszatot keltik, mintha könnyű lenne, pedig egyáltalán nem az” – mondta Basham.