Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Amerikai szuper-bombázók tértek haza az iráni csapást követően

Amerikai szuper-bombázók tértek haza az iráni csapást követően

Amerikai szuper-bombázók tértek haza az iráni csapást követően
Shutterstock

Az Egyesült Államok Missouri államában található Whiteman Légibázisára legalább hét B-2 Spirit lopakodó bombázó tért vissza, miután a hétvégén részt vettek az iráni nukleáris létesítmények elleni célzott támadásokban

A Sky News megemlíti, az AP helyszíni tudósítója szemtanúja volt annak, ahogy a repülőgépek egymás után landoltak a katonai bázison. A B-2-es bombázók, amik kifejezetten úgynevezett „bunkerromboló” bombák célba juttatására lettek kifejlesztve, három különböző iráni nukleáris objektumot támadtak meg, melyek közül legalább kettőt föld alatti létesítményként tartottak számon.Az amerikai hadművelet célja, hivatalos megfogalmazás szerint, Irán nukleáris fegyverkezési potenciáljának „jelentős gyengítése” volt.

A cikk a videó után folytatódik

A nemzetközi reakciók ugyanakkor egyre élesebbek. A kínai állami televízió, a CCTV híradásában arról számolt be, hogy „az Egyesült Államok ezzel az akcióval súlyosan megrongálta saját nemzetközi hitelességét”, továbbá hozzátették, hogy Pekinget komolyan aggasztja a helyzet.

A Kína által képviselt álláspont világosan megfogalmazódott a vasárnapi ENSZ Biztonsági Tanácsi ülésen is. Fu Cong, Kína ENSZ-nagykövete kijelentette, felszólítják a feleket. „Felszólítjuk az érintett feleket, hogy tartózkodjanak az erő alkalmazásának kísértésétől, kerüljék el a konfliktusok eszkalációját, és ne öntsenek olajat a tűzre.”

Mindeközben az Egyesült Államok Külügyminisztériuma globális utazási figyelmeztetést adott ki az amerikai állampolgárok számára. A közleményben arra kérik a külföldön tartózkodókat, hogy „fokozott óvatossággal járjanak el”, mivel a közelmúlt eseményei miatt „demonstrációk, esetleges Amerika-ellenes megmozdulások” fordulhatnak elő több országban is.

A figyelmeztetés külön kitér arra, hogy az Izrael és Irán között zajló fegyveres konfliktus „komoly fennakadásokat okoz a légi közlekedésben és a közel-keleti légtér használhatóságában”, ami több ország repülőjárataira és átszállási lehetőségeire is hatással lehet.