Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Embercsempészet miatt kerülhet rács mögé három taxis

Embercsempészet miatt kerülhet rács mögé három taxis

Embercsempészet miatt kerülhet rács mögé három taxis
Unsplash/Waldemar

Hat év fegyházat kér rájuk az ügyészség.

Három taxisofőr ellen emelt vádat a Berettyóújfalui Járási Ügyészség, miután a vád szerint 2023 októberében illegális határátlépőket szállítottak a magyar-román határról Budapestre. A férfiak anyagi haszonszerzés céljából, egy bűnszervezet tagjának utasítására hajtották végre a fuvarokat.

A cikk a videó után folytatódik

A vádirat szerint a három sofőr tudatosan vett részt az embercsempészésben: Budapestről Berekböszörménybe utaztak, ahol felvették az illegálisan érkezett migránsokat, majd visszaszállították őket a fővárosba. Az egyik vádlott három alkalommal összesen 12 személyt szállított, míg két társa két-két alkalommal 8-8 főnek segített továbbjutni.

A nyomozás során kiderült, a vádlottak tisztában voltak azzal, hogy utasaik megsértették az államhatár átlépésére vonatkozó jogszabályokat. Mégis, a bűnszervezethez kötődő irányítás alatt, anyagi ellentételezés fejében hajtották végre a fuvarokat.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint az elkövetőket súlyosabban minősülő embercsempészés bűntettével vádolják. Az ügyészség azt indítványozta, hogy beismerés esetén a bíróság az egyik vádlottat 6 év, a másik kettőt pedig 5 év 6 hónap fegyházbüntetéssel sújtsa, továbbá 6 évre tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.

Mindemellett elrendelnék a bűncselekmény során használt mobiltelefonok és a lefoglalt készpénz elkobzását is.