Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Jelentősen emelkedett az alanyi adómentesség határa – 18 millió forintra növekedett

Jelentősen emelkedett az alanyi adómentesség határa – 18 millió forintra növekedett

Jelentősen emelkedett az alanyi adómentesség határa – 18 millió forintra növekedett
Fotó: Freepik

Megemelték az alanyi adómentesség értékhatárát.

A korábbi12 millió forintról 18 millió forintra emelkedett az alanyi adómentesség értékhatára, ami jelentős könnyítést jelent a hazai kis- és középvállalkozások számára – erről beszélt Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A cikk a videó után folytatódik

A változásnak köszönhetően több mint 800 ezer vállalkozás élhet a lehetőséggel, a február 28-i határidőig pedig még sokan dönthetnek az adómentesség mellett. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szoros együttműködésben áll a vállalkozókkal és a könyvelőkkel, hogy az adminisztrációs folyamatokat megkönnyítse. Azok is igénybe vehetik a kedvezményt, akik már januárban kiállították első számlájukat.

Az új szabályozás leginkább azokat érinti, akik éves forgalmuk alapján 18 millió forintos bevételt érnek el. A változtatás nem fokozatosan, hanem azonnali 50 százalékos emeléssel történt, eltérve a kamara javaslatától. Az érintett körbe olyan szolgáltatásokat nyújtó egyéni vállalkozók tartoznak, mint például: kisboltosok, fodrászok, kozmetikusok, cipészek és a kis pékségek üzemeltetői.

Újabb árstopok is jöhetnek

A műsorban szó esett arról is, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium további árstopokat vezethet be az élelmiszerárak kordában tartása érdekében. Ennek kapcsán már tárgyalásokat is folytattak a nagy áruházláncok vezetőivel. Az árstoppal kapcsolatos bejelentések után egyes üzletek már aznap csökkentették áraikat:

  • egy élelmiszerlánc 5 százalékkal mérsékelte a tojás árát,
  • egy másik hipermarket 8-10 százalékkal csökkentette a tej árát,
  • a tojás ára egyes üzletekben 4-10 százalékkal lett olcsóbb.

A minisztérium szóvivője szerint az élelmiszerárak már elérték a csúcsot, és az év hátralévő részében várhatóan fokozatosan csökkenni fognak.