Kínos hibát vétett a Meta chatbotja, még mindig Joe Bident hitte az USA elnökének
Meglehetősen furcsa hibát vétett, azóta már javították, azonban nem hagyták szó nélkül az emberek.
A Reuters újságírója egy teljesen egyszerű kérdést tett fel a Meta chatbotjának, arról érdeklődve, hogy ki az Egyesült Államok jelenlegi elnöke. Azonban igazán kurta választ kapott a mesterséges beszélgetőpartnertől:
„A jelenlegi amerikai elnök Joe Biden, azonban a legfrissebb információk szerint Donald Trump volt beiktatva január 20-án” – írta. A Meta gyorsan orvosolta a problémát, majd a cég szóvivője, Daniel Roberts egy közleményt is kiadott a történtekről:
„Mindenki tudja, hogy az Egyesült Államok elnöke Donald Trump” – hozzátéve, hogy a mesterséges intelligencia közölhet elavult információkat, éppen ezért folyamatosan dolgoznak a fejlesztésükön.
Nem ez volt az első hasonló baki a közelmúltban a Metánál, ugyanis a „demokrata” hashtag sem működött az Instagramon, a republikánus viszont minden gond nélkül, ugyanakkor kiemelték, hogy más keresőszavakkal is előfordult mindez, nem politikai indíttatású volt a hiba.
Mindenesetre a Meta a kritikák kereszttüzébe került, azzal vádolták ugyanis az óriásvállalatot, hogy politikailag nem pártatlan, miután Mark Zuckerberg jelen volt Donald Trump beiktatásán, és számos olyan változtatást vezetett be a közelmúltban, amelyek célja a kapcsolatok javítása az új kormánnyal.
A mostanában tapasztalt problémák pedig rávilágítottak arra is, hogy a közösségi média platformok, valamint a mesterséges intelligencia rendszerek politikai pártatlansága rendkívül fontos szempont lehet a felhasználók számára – írja a Cybernews.