Olyan fényben ragyogott fel ez a fekete lyuk, amilyet még sosem láthattunk
Amerikai csillagászok a James Webb űrteleszkóppal figyelték meg a Tejútrendszer közepén található szupermasszív fekete lyukat, amely által az is érthetőbbé válik, milyen fizikai törvényszerűségek működnek az objektumnál.
Fotó: CfA/Mel Weiss
Az amerikai Harvard Egyetemhez tartozó Smithsonian Astrophysical Observatory (SAO) tudósai szerint most először észlelték a középinfravörös tartományba eső hullámhosszon a fény felvillanását a Tejútrendszer közepén található szupermasszív fekete lyuknál. Megállapításuk szerint ez az esemény új megvilágításba helyezi az energiakitöréseket előidéző bonyolult fizikai folyamatokat – derül ki az erről szóló beszámolóból. Itt érdemes megjegyezni: a Sagittarius A* nevű fekete lyuk a Nap tömegének körülbelül négymilliószorosa, és a Tejútrendszer magjában helyezkedik el.
A fekete lyukak rendkívül sűrű objektumok, amelyek gravitációja olyan erős, hogy még a fény sem tud az eseményhorizonton túljutni – fűzi hozzá a HVG. Joseph Michail, a tanulmány vezető szerzője a Gizmodónak nyilatkozva azt mondta, több mint 20 éve ismert, hogy mi történik a rádió- és a közeli infravörös (NIR) tartományban, de a köztük lévő kapcsolat soha nem volt 100%-ig egyértelmű. „A mostani megfigyelés végre pótolja ezt a hiányt” – emelte ki. A szakemberek eredményeiket az Amerikai Asztronómiai Társaság 245. gyűlésén mutatták be, publikációjuk az arXiv preprint szerveren érhető el.
A cikkben arra is emlékeztetnek: a középinfravörös fény hullámhossza hosszabb, mint a látható fényé, de rövidebb, mint a rádióhullámoké. A James Webb űrteleszkópot úgy szerelték fel, hogy legyen rajta egy olyan eszköz, amely képes ezt a tartományt mérni, ez lett a Mid-InfraRed Instrument (MIRI). A fekete lyuk akkréciós korongjában – az objektumot körülvevő túlhevült, izzó anyagban – lehűlő elektronok energiát szabadítanak fel, ami segít működtetni a fekete lyuktól elinduló fáklyákat, azaz a felragyogást – részletezik.
Az elektronok szerepe ebben a középső infravörös tartomány vizsgálatával derült ki, Michail szerint pedig újabb bizonyítékkal szolgál arra vonatkozóan, hogy mi táplálja ezeket a fáklyákat. Egyúttal hangsúlyozzák: az észlelés és a csapat modellje még egyértelműbbé és összetettebbé teszi a galaxis magjában található fekete lyukról alkotott képet, a segítségével pedig közelebb kerülhetnek a tudósok annak megértéséhez, hogy milyen fizikai törvényszerűségek határozzák meg az ilyen gigantikus objektumok működését.
Korábban mindemellett arról is beszámoltunk, hogy kutatók váratlan felfedezést tettek: gigantikus „víztározót” fedeztek fel egy fekete lyuk körül. A részletekre ebben a cikkben tértünk ki. Továbbá azt is megírtuk, hogy a téridőre is hatással lesz, ha összeütközik két szupermasszív fekete lyuk: amerikai kutatók két olyan szupermasszív fekete lyukra bukkantak, amelyek minden eddiginél közelebb vannak egymáshoz. A sorsuk megpecsételődött, több millió év múlva összeütköznek majd.
