Olyan fényben ragyogott fel ez a fekete lyuk, amilyet még sosem láthattunk
Amerikai csillagászok a James Webb űrteleszkóppal figyelték meg a Tejútrendszer közepén található szupermasszív fekete lyukat, amely által az is érthetőbbé válik, milyen fizikai törvényszerűségek működnek az objektumnál.
Az amerikai Harvard Egyetemhez tartozó Smithsonian Astrophysical Observatory (SAO) tudósai szerint most először észlelték a középinfravörös tartományba eső hullámhosszon a fény felvillanását a Tejútrendszer közepén található szupermasszív fekete lyuknál. Megállapításuk szerint ez az esemény új megvilágításba helyezi az energiakitöréseket előidéző bonyolult fizikai folyamatokat – derül ki az erről szóló beszámolóból. Itt érdemes megjegyezni: a Sagittarius A* nevű fekete lyuk a Nap tömegének körülbelül négymilliószorosa, és a Tejútrendszer magjában helyezkedik el.
A fekete lyukak rendkívül sűrű objektumok, amelyek gravitációja olyan erős, hogy még a fény sem tud az eseményhorizonton túljutni – fűzi hozzá a HVG. Joseph Michail, a tanulmány vezető szerzője a Gizmodónak nyilatkozva azt mondta, több mint 20 éve ismert, hogy mi történik a rádió- és a közeli infravörös (NIR) tartományban, de a köztük lévő kapcsolat soha nem volt 100%-ig egyértelmű. „A mostani megfigyelés végre pótolja ezt a hiányt” – emelte ki. A szakemberek eredményeiket az Amerikai Asztronómiai Társaság 245. gyűlésén mutatták be, publikációjuk az arXiv preprint szerveren érhető el.
A cikkben arra is emlékeztetnek: a középinfravörös fény hullámhossza hosszabb, mint a látható fényé, de rövidebb, mint a rádióhullámoké. A James Webb űrteleszkópot úgy szerelték fel, hogy legyen rajta egy olyan eszköz, amely képes ezt a tartományt mérni, ez lett a Mid-InfraRed Instrument (MIRI). A fekete lyuk akkréciós korongjában – az objektumot körülvevő túlhevült, izzó anyagban – lehűlő elektronok energiát szabadítanak fel, ami segít működtetni a fekete lyuktól elinduló fáklyákat, azaz a felragyogást – részletezik.
Az elektronok szerepe ebben a középső infravörös tartomány vizsgálatával derült ki, Michail szerint pedig újabb bizonyítékkal szolgál arra vonatkozóan, hogy mi táplálja ezeket a fáklyákat. Egyúttal hangsúlyozzák: az észlelés és a csapat modellje még egyértelműbbé és összetettebbé teszi a galaxis magjában található fekete lyukról alkotott képet, a segítségével pedig közelebb kerülhetnek a tudósok annak megértéséhez, hogy milyen fizikai törvényszerűségek határozzák meg az ilyen gigantikus objektumok működését.
Korábban mindemellett arról is beszámoltunk, hogy kutatók váratlan felfedezést tettek: gigantikus „víztározót” fedeztek fel egy fekete lyuk körül. A részletekre ebben a cikkben tértünk ki. Továbbá azt is megírtuk, hogy a téridőre is hatással lesz, ha összeütközik két szupermasszív fekete lyuk: amerikai kutatók két olyan szupermasszív fekete lyukra bukkantak, amelyek minden eddiginél közelebb vannak egymáshoz. A sorsuk megpecsételődött, több millió év múlva összeütköznek majd.