Megelégelte a szekálást, ezért vitt fegyvernek látszó tárgyat iskolájába a barcsi diák
Tette nagy riadalmat keltett, főleg azután, hogy három éve egy fiú, aki ugyanebbe a technikumba járt, megölte a saját apját.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy fegyvernek látszó tárggyal ment iskolába egy diák, miután eltervezte, hogy megfenyít vele pár fiút. Az eset csütörtökön történt, a fiú elsősorban az egyik osztálytársát akarta megfenyegetni, s terveit egyik lány osztálytársával is megosztotta előző nap.
A lány az információt nem tartotta magában, és több diáknak is elmondta, mire készül nyolcadikos osztálytársa. Végül a fiú nem vette elő a fegyvert vagy az annak látszó tárgyat, ugyanakkor a ruházata alatt kidomborodott egy fegyvernek látszó tárgy.
A szülők feljelentést tettek, a rendőrség pedig rögtön intézkedett, és lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés miatt eljárást indítottak. A Tények szerint a helyiek azért is rémültek halálra, mert ugyanebbe a technikumba járt az a fiú is, aki három évvel ezelőtt vadászpuskával gyilkolta meg a saját apját.
A csatorna úgy tudja, a 14 év körüli fiatalt kiközösítették és szekálták, ebből lett elege, s ezért döntött úgy, hogy egy pisztolynak látszó tárgyat bevisz az iskolába. Végül kiderült, hogy csak egy játékpisztoly volt nála, ezt a rendőrség erősítette meg a Tények megkeresésére.
Egyúttal azt is megtudhattuk, hogy az iskolát üzemeltető Kaposvári Szakképzési Centrum belső vizsgálatot indított, ám az, hogy milyen következménye lesz a fiú tettének, a nyomozás lezárása után fog kiderülni.