Hatalmas földrengés Tibetben: 126-ra nőtt az áldozatok száma (videó)
Újabb áldozatok kerültek elő a romok alól, akik életüket vesztették a nagy tibeti földrengésben, mely jelentős mértékű pusztítást végzett.
Nemrég hatalmas földrengés csapott le Tibetre és környékére, aminek következtében sokan életüket vesztették. Több mint 400 embert azonban sikerült kimenteni a romok alól, amiről a kínai tisztviselők számoltak be. A kialakult helyzet miatt legalább 30 ezer lakost telepítettek át, és ezzel együtt folytatják a túlélők utáni kutatásokat.
Az elmúlt évek egyik legerősebb földrengése rázta meg Tibetet, a Himalája lábát, mintegy 80 kilométerre északra a Mount Everesttől, a világ legmagasabb hegyétől. Olyan nagy erővel csapott le a rengés, hogy azt a szomszédos Nepálban, Bhutánban és Indiában is érezték. Miután éjszaka nagyon hideg van az érintett területen, a mentőcsapatok hatalmas versenyt futnak az idővel, hogy rátaláljanak a túlélőkre.
A CNA azt írja, Tibet Shigatse régiójában az előzetes adatok szerint 3609 ház semmisült meg, ahol összesen 800 ezer ember él. A helyszínre több mint 500 embert és 106 mentőautót küldtek, hogy minél hamarabb segíteni tudjanak a bajba jutottatokon. Eddig legkevesebb 126 ember halt meg a földrengés miatt, és 188 sebesültről tudni, amit a CCTV jelentett be. Nepálban vagy más területekről viszont nem érkezett jelentés halálesetekről.
A magaslati régióban -18°C-ra csökkent a levegő hőmérséklete, ami csak tovább nehezíti az életet azok számára, akik otthon nélkül maradtak. 2008-ban Kínában legalább 70 ezer ember hunyt el egy 8-as erősségű fölrengésben. A leghalálosabb rengés 1976-ban csapott le Tangshanban, amikor legkevesebb 242 ezren haltak meg.