Magdeburgi tragédia: iszlámellenes lehet az elkövető, kábítószert is fogyasztott
A németországi karácsonyi vásáron történt tragédia kapcsán újabb és újabb információk érkeznek.
Sajtóértesülések szerint noha a legkevesebb négy ember életét követelő támadás után szinte azonnal olyan bejegyzések árasztották el a közösségi médiát, melyek szerint az elkövető iszlamista terrorista volt, a gyanúsított a jelentések szerint korábban iszlámellenes nézeteket fogalmazott meg.
A Washington Postnak nyilatkozott egy német tisztviselő az elkövető kapcsán, aki elmondta, a gyanúsított szaúdi disszidensként hivatkozott magára.
Egy másik tisztviselő pedig arról beszélt a lapnak, hogy a rendőrség úgy véli, hogy az elkövető kábítószer hatása alatt lehetett az eset idején. Azután jutottak erre az álláspontra, hogy átkutatták a gyanúsított otthonát. Az elkövető indítéka továbbra sem ismert, a nyomozás folyamatban van.