Kilenc tonna adományt gyűjtöttek a fővárosi rendőrök a rászorulóknak
Emberségből jeles!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai összesen több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek össze, melyet a rászorulók számára juttatnak el – számolt be a police.hu kedden.
A gyűjtés során a rendőrök tartós alapélelmiszereket, bébiételeket, csokoládét, szaloncukrot, mogyorókrémet és más finomságokat ajánlottak fel. Az összegyűlt adományokat teherautókkal szállították a Magyar Élelmiszerbank Egyesülethez, mely továbbítja azokat gyermekotthonok, idősotthonok, nagycsaládosok és fogyatékossággal élők részére.
A BRFK idei adománygyűjtésében a legtöbb felajánlást a VII. Kerületi Rendőrkapitányság gyűjtötte, ezzel az első helyet behúzva. A második helyen a XV. Kerületi Rendőrkapitányság, míg a harmadik helyen a Közlekedésrendészeti Főosztály végzett.
Az adományokat Markó Attila dandártábornok, a főkapitány rendészeti helyettese kedden adta át Nagygyörgy Andrásnak, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatokért felelős igazgatójának.
A fővárosi rendőrök az elmúlt öt évben összesen több mint 35 és fél tonna adományt gyűjtöttek össze, amivel rendszeresen támogatják a rászorulókat a karitatív akciók keretében.