Így reagált Delhusa Gjon az újabb tilosban parkolásra
Ismét szabálytalanul parkolt, alig 50 méterre a legutóbbi incidenstől.
Ahogy arról korábban is beszámoltunk, újabb szabálytalan parkolással hívták fel a figyelmet Delhusa Gjon hófehér Mercedesére, ezúttal a Bartók Béla út és Tétényi út kereszteződésénél.
Egy olvasó fotózta le az autót vasárnap este, melynél nem tartózkodott senki, a lámpák azonban égve maradtak. Elmondása szerint a közelben, a Hamzsabégi sétánynál több szabad parkolóhely is lett volna, alig 20 méterre. Az autó legalább fél órán keresztül tilosban állt.
Delhusa Gjon a Telex kérdésére csupán annyit kívánt közölni az ügyben, hogy az autó cégautóként is funkcionál, és több személy használja, így nem tudott érdemi magyarázatot adni a történtekre.
Mint ismert, korábban Újbuda LMP-s alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté hívta fel a figyelmet arra, hogy szerinte Delhusa rendszeresen parkol szabálytalanul, hol járdákat foglalva el, hol zöldterületre állva. Az alpolgármester bejelentést is tett, és az egyik ilyen eset során maga is szembesítette az énekest, aki ekkor egy „rendőri igazolványt” mutatott fel.
Később kiderült, hogy az igazolvány valójában egy régi támogatást igazoló dokumentum volt, mely már rég lejárt. Delhusa akkor úgy nyilatkozott, hogy kifizette a bírságot. A Blikk beszámolója szerint az előző konfliktus helyszínén valaki feliratot hagyott, melyen az állt: