Dancing with the Stars: Mihályfi Lucában van némi rossz érzés is
Mihályfi Lucában van némi rossz érzés is, miután a döntő kapujában volt kénytelen elköszönni a Dancing with the Starstól.
Mihályfi Luca és Hegyes Berci immáron hivatalosan is egy párt alkotnak. Nagy páros az övék, és sokáig úgy tűnt, Luca a legnagyobb favorit, rengetegen hasonlították Tóth Andihoz, ám egy rosszul sikerült produkció közbeszólt.
Valószínűleg ez jelentette a kiesését, máskülönben ott lehetett volna a nagy döntőben. WhisperTont valószínűleg ő sem tudta volna megállítani, ugyanakkor a fináléban szerepelni mindig a legkülönlegesebb érzés.
Luca a Lissák Laurának adott interjújában azt mondta, ennél csodálatosabban és jobban nem tudta volna megélni a műsort. Ahogyan ő fogalmazott, iszonyatosan élvezte, és olyan töltettel csinálta végig a verseny, ami keveseknek adatik meg, hiszen egymásba szerettek. „Valaki olyannal táncoltam, aki a szerelmem, ezért minden egyes perce megérte.”
Nem tagadja, van benne rossz érzés is, mert közvetlen a döntő előtt esett ki. Ugyanakkor nem akarta sokáig hibáztatni magát bármi miatt, mivel minden produkció alatt odatették magukat, de az a bizonyos hiba valóban sokba került.