Menczer Tamás szemtől szemben Magyar Péternek: „Már reszketsz” (videó)
Újabb jelenetsor Menczer Tamás és Magyar Péter találkozásáról, amire régóta várt a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Hatalmas sajtóvisszhangot kapott a jelenet, ami Magyar Péter szerint kimeríti a garázdaság fogalmát, és úgy gondolja, eljárást kellene indítania a rendőrségnek Menczer Tamás ellen. Úgy fogalmazott, ezzel saját magát és a kormányt járatta le a jobboldali politikus, amivel véget vetett a politikai pályafutásának.
Menczer hosszú perceken át Magyarral szemben, mialatt folyamatosan osztotta őt. Többek között hazugnak nevezte, és hangsúlyozta, tőle kellene megvédeni a gyermekeket, a nőket, illetve mindenki mást is. A Tisza Párt vezetője azt mondta, ez az egész arra ment ki, hogy megüsse Menczert, de nem tette.
Rendkívül feszült pillanatokat vettek fel a kamerák, több televízió is kint volt a pécsi helyszínen, kezdve az RTL és a HírTV munkatársaival. Magyar Péter stábja pedig élőben közvetítette az eseményeket a YouTube csatornáján. Senki nem lépett közbe, egyik oldalról sem, ami miatt kissé elhúzódott a dolog.
Menczer Tamás végül odament
Menczer Tamás kiemelte, azért ment oda Magyar Péterhez, mert szerinte agresszív volt a nőkkel, és azt akarta, hogy végre egy férfival is találkozzon. „Ne, ne, rám figyelj, ketten vagyunk, csak te meg én! Senki más nem tud neked segíteni. Láttam, hogy a nőkkel hogy beszéltél, ezért jöttem ide, hogy végre egy férfival is találkozzál. Próbálkozz egy férfival.”
Deák Dániel politikai szakértő sem hagyta szó nélkül a jelenetsort: „Magyar Péter idegei nem bírják, ritkán találkozik olyannal, akit nem tud pár sértő szóval elintézni, ezért már lökdösődik is…” – írta Menczer Tamás Facebook oldalán, de Magyar Péter is megszólalt utána a saját felületén.
„Egy túlzsúfolt gyermekvédelmi otthon előtt követett el garázdaságot Orbán Viktor kommunikációs igazgatója. Olyan épület előtt üvöltözött habzó szájjal, magából kikelve, trágáran 20 percen keresztül, ahol 3 éves súlyosan traumatizált gyerekek élnek. Ehhez nem szükséges külön kommentár.”