Magyar Péter rendőrt akart hívni Menczer Tamásra, videón a rendkívül feszült jelenet
Nem várt jelenetek játszódtak le a Pécsi Szikla utcai Befogadó Gyermekotthonnál, ahol Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója is megjelent.
Menczer Tamás hónapok óta beszél arról, hogy Magyar Péternek szemtől szemben kellene megjelennie előtte, és ne a közösségi médián keresztül üzengessen. A nagy találkozó megtörtént, ugyanis Menczer is ott volt Pécsen kedden, majd egy rendkívül feszült vita vette kezdetét.
A Fidesz kommunikációs igazgatója keményen fogalmazott a Tisza Párt vezetőjével szemben, többek között a diszkós ügy kapcsán is. Megjegyezte, szerinte tőle kellene megvédeni a gyerekeket, miközben hazug gazembernek nevezte. Hozzátette, 43 évesen a nyakánál fogva dobta ki a diszkóból, mint egy suttyót. „Kicsi, egy hazug gazember vagy.” – mondta egészen közelről Menczer Magyarnak, aki ekkor énekelni kezdett. „Azért jöttem ide, hogy végre egy férfival is találkozzál.” – szólt oda Menczer.
„Hívjunk rendőrt legyenek szívesek, hogy elvigyék az államtitkár úrat, mert nem tud viselkedni.” Menczer azt mondta Magyarnak, minden szava hazugság, és többek között a nőket is meg kell védeni tőle. „És mindenki mást meg kell védeni tőle.” Magyar közben arra kérte az operatőrt, hogy mutassák meg Menczer száját, addig a Fidesz politikusa szerint a baloldal vezetője megtámadta a saját családját.
„Jobb, ha ezt végre valaki a képedbe mondja, kicsi!” – folytatta Menczer, aki nem akart kezet fogni Magyarral. „Mindamellett még egy Weber-csicska is vagy. Politikailag pedig egy lufi vagy, amit éppen most szúrunk ki.” Magyar Péter szerint Menczer Tamásnak orvosra van szüksége, amit vele is közölt. „Államtitkár úr, önnek orvosra van szüksége”
NE HAGYD KI
Menczer megjegyezte, Magyarhoz képest Gyurcsány Ferenc egy igazmondó juhász. „Ide jutottál… Látom, hogy ideges vagy.” – mondta Magyarnak. „Te beszélsz családról? A saját gyerekeidet megtámadtad?” Magyar erre azt mondta, végképp lejáratta a saját kormányát, illetve bukott sportriporternek a nevezte. Magyar Péter szerint az volt a célja Menczer Tamásnak, hogy megüsse őt.
„Tőled nem ijedek meg, kicsi!” – reagált Menczer, addig Magyar úgy szólt vissza, hogy sajnálja a politikus családját, kitartást kíván nekik. „Köszönjük szépen Menczer Tamásnak, most már haza lehet takarodni.”
„Beszéltem a Petivel! Elmondtam, hogy egy hazug gazember! Egy olyan embertől, aki a saját családját, feleségét, gyerekeit megtámadta, lehallgatta, attól a gyerekeket és a nőket meg kell védeni! Akivel a saját fia nem áll szóba, attól a gyerekeket meg kell védeni! Ő mindenkit lenéz, soha senkinek nem segített, és nem is fog. Csak saját magát tekinti fontosnak! Egy önző, hazug ember! És akit a nyakánál fogva dobnak ki a diszkóból, az egy utolsó suttyó.” – írta a Facebook oldalán Menczer Tamás.
Magyar Péter szerint Menczer Tamás karrierje ezzel a jelenettel véget ért, azt állította, Orbán Viktor páros lábbal fogja kirúgni emiatt. Menczer mosolygott ezen, és azt mondta, még a diákok pénzét is ellopta Magyar. „Senki nem ment meg! Te beszélsz, aki lehallgatta a feleséged? Senki nem segít rajtad.” Magyar kijelentette, Menczer ezzel garázdaságot követett el.