Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Jogerős ítélet született Varju László ügyében

Jogerős ítélet született Varju László ügyében

Jogerős ítélet született Varju László ügyében
Fotó: MTI/Kovács Attila

Megszületett a jogerős ítélet.

Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjét a Kúria keddi döntésével bűnösnek találta garázdaság, testi sértés és a választási rend megzavarása miatt. A Telex jelentése szerint az ítélet alapján 900 ezer forintos pénzbüntetést szabtak ki rá, mely jogerőre emelkedett. Az ügy több mint hat éve húzódott.

A cikk a videó után folytatódik

Mint ismert, Varjut garázdasággal és testi sértéssel vádolták a 2018-ban, az MTVA székházában történt dulakodás kapcsán. A választási rend megzavarása pedig egy újpesti független jelölt 2018-as visszalépésére tett kísérlethez kapcsolódik.

Az MTVA-székház incidensére a 2018-as rabszolgatörvény elleni tüntetések idején került sor. Az ellenzéki képviselők – köztük Varju – bejutottak a közmédia épületébe, hogy követeléseiket beolvassák. Ott aztán dulakodás alakult ki a biztonsági őrökkel, mely során Varju a földön fekve megragadta az egyik őr vádliját.

Végül őt kellett mentővel elszállítani. Egy biztonsági őr tanúvallomása szerint Varju provokatív magatartást tanúsított. A képviselő a bíróság előtt azt állította, hogy az eset nem minősíthető bűncselekménynek.

Hangsúlyozta továbbá, országgyűlési képviselőként jogában állt a közmédia székházában tartózkodni. Az eseményeket úgy írta le, hogy a biztonsági őrök szándékosan akadályozták és bántalmazták, ő pedig ennek következtében védekezni kényszerült.

A választási rend megzavarásával kapcsolatos vád szerint Varju a 2018-as választások előtt találkozott Horváth Imrével, egy újpesti független képviselővel, és arra próbálta rávenni, hogy lépjen vissza a jelöltségtől. A vád állítása szerint cserébe kampányköltségei megtérítését ajánlotta fel. Varju tagadta a vádat, és azzal védekezett, hogy az ellenzéki képviselők a választási törvény követelményei miatt kénytelenek voltak visszalépésekről tárgyalni.