Kovács Gergely elképzelhetőnek tartja az együttműködést a Tiszával, de vannak feltételei
A Kutyapárt elnöke jelezte, elképzelhetőnek tartja a koordinációt a Tiszával.
Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke és Hegyvidék korábbi polgármestere az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként beszélt pártja terveiről a 2024-es választások kapcsán. Az MKKP nemrég jelentette be, hogy mind a 106 egyéni választókerületben indulni akar, amit Kovács is megerősített.
A pártvezető szerint két út vezethet a parlamenti jelenléthez és frakcióalakításhoz: vagy országos listán elérik az 5 százalékos küszöböt, vagy 5-10 egyéni körzetben önállóan nyernek.
Koordináció a Tisza Párttal?
Kovács elképzelhetőnek tartja a Tisza Párttal való együttműködést. Úgy véli, lehetséges, hogy 5-10 helyen ők indulnának, ahol a tiszások nem, cserébe a Kutyapárt más körzetekben nem állítana jelöltet. Ugyanakkor hangsúlyozta, erről még nem született döntés a párton belül, és a Tisza Párttal sem folytattak konkrét tárgyalásokat.
A fővárosi közgyűlés kapcsán Kovács úgy vélekedett, hogy a Tisza Párt nem mutatja azt a szándékot, hogy ténylegesen irányítani kívánná Budapest működését. Szerinte ugyanakkor az sem segít, hogy akadályozzák azokat, akik ezt megtehetnék.
NE HAGYD KI
A megoldás érdekében Kovács újra felvetette korábbi javaslatát: Kiss Ambrust és Vitézy Dávidot kellene főpolgármester-helyettesnek megválasztani, hogy a városvezetésben kialakult patthelyzet feloldódjon. Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője ugyanakkor a múlt héten egyértelművé tette: nem terveznek semmilyen együttműködést más pártokkal a választásokon.