Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Már tudni, ki lehet Donald Trump alelnöke

Már tudni, ki lehet Donald Trump alelnöke

Már tudni, ki lehet Donald Trump alelnöke
Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik

Korábban mindkét politikus kifejezte, hogy támogatják Trump újraválasztását.

Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy interjúban több nevet is bedobott, hogy kikkel az oldalán futna neki szívesen a novemberben esedékes elnökválasztásnak: az egyikük Tim Scott dél-karolinai szenátor, a másik pedig Kristi Noem dél-dakotai kormányzó. Előbbi kapcsán a politikus úgy fogalmazott: „sokkal jobb jelölt számomra, mint saját maga számára”.

A cikk a videó után folytatódik

Mint ismert, a szenátor novemberben kiszállt a republikánus előválasztási küzdelemből, majd beállt Trump elnöki kampánya mögé. Kristi Noem kormányzó kapcsán pedig a volt elnök azt mondta, „elképesztő volt, ahogy harcolt az érdekemben. Azt mondta, soha nem indulna ellenem, mert engem nem tud legyőzni. Szép dolog volt tőle, hogy ezt mondta”.

Ennek ellenére a kormányzó szerint nem érkezett még hozzá ilyen megkeresés, de Trumppal állandó beszélőviszonyban van. Továbbá érdemes megjegyezni, múlt hónapban a politikus azt állította, már kiválasztotta az alelnökjelöltjét, azonban eddig nem nevezett meg senkit – írja a Portfolio az Independent és a Fox News nyomán.

Nemrégiben Vivek Ramaswamy volt elnökjelölt-aspiránsról és vállalkozóról; Elise Stefanik New York-i kongresszusi képviselőről; illetve Trump egyetlen előválasztáson talpon maradó riválisáról, Nikki Haleyről is szóltak híresztelések. A korábban demokrataként, viszont végül függetlenként induló Robert F. Kennedyt Trump kizárta, mint lehetséges alelnököt – teszik hozzá a cikkben.

Azt is megírtuk, hogy Donald Trump egyre népszerűbb az amerikaiak körében: egy felmérés eredményei alapján Joe Biden elnök népszerűségi indexe jelenleg csak 38 százalék az Egyesült Államokban, míg a volt elnök mintegy 6 százalékkal vezet Bidennel szemben. Ettől függetlenül Joe Biden nagyon akarja az újabb elnökséget az USA élén.