Megvillant Schobert Norbi Jr. izmos karja bokszolás közben
Schobert Norbi nagyon keményen és alázatosan készül élete talán eddigi legnagyobb fizikai kihívására.
Schobert Norbi és Rubint Réka családja ünnepel, hiszen Schobert Lara betöltötte a 20. életévét. Ez egy igen kerek és különleges szám, ami egyúttal azt is bizonyítja, milyen gyorsan telik az idő, mondhatni megállíthatatlanul.
Rendre a gyerekek jelentik a mércét az idő múlásával, pedig mintha csak tegnap lett volna, amikor Réka és Norbi bejelentette, megszületett az első gyermekük. Azóta Norbi és Zalán is világra jött, és a nagyobbik fiúk szintén nagykorú lett.
A Farm VIP-t még 17 évesen nyerte meg, most pedig arra készül, hogy 18 évesen a Sztárboksz győztese legyen. Egyelőre nem ismert, ki lesz az ellenfele, így nem is tud ellene felkészülni, ami csak izgalmasabbá teszi a dolgokat.
Norbi alázatosan edz, már kora reggel ott van a bokszteremben. A fizikai állóképességével eddig sem volt gond, erős alapokkal vághatott neki a felkészülésnek, ami gyakorlatilag fél éve tart, így a mezőny közel profi szintre érhet az intenzív edzések miatt.
Természetesen Norbinak is profi edzője van, aki mindenre megtanítja őt. Láthatóan sokat izmosodott a fiatal srác, egy pillanatra sem vesz vissza, és mindent megtesz, ami csak tőle telik vagy lehetséges.