Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szalai Attila mindent bele fog adni a Hoffenheimnél

Szalai Attila mindent bele fog adni a Hoffenheimnél

Szalai Attila mindent bele fog adni a Hoffenheimnél
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A magyar játékos biztos abban, hogy jó helyre igazolt.

Mint arról beszámoltunk, Szalai Attila a Fenerbahce csapatától a Bundesligába igazolt, a Hoffenheim sajtóhírek szerint 12 millió eurót fizetett a válogatott védőért, akivel négy évre írtak alá.

A cikk a videó után folytatódik

„Meggyőződésem, hogy ez a helyes lépés számomra. Az elmúlt hetekben kérdezgettem Szalai Ádámot, és ő csak jó dolgokat mondott a klubról” –  mondta Szalai az MTI-nek.

„Rendkívül motivált vagyok, az első naptól kezdve mindent bele fogok adni, és szeretnék minél több sikert elérni a Hoffenheimmel” – tette hozzá.

Szalairól a klub vezérigazgatója, Alexander Rosen is elismerően nyilatkozott, kiemelte, hogy a „feltétel nélküli keménysége”, valamint a mentalitása is segíteni fog nekik.

Rosen hozzátette, hogy egyértelmű célként tűzték ki az új szezon előtt, hogy stabilizálják a védekezésüket, és olyan játékost szerettek volna igazolni, aki már a nemzetközi porondon is bizonyított.