Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,77 Ft
Euró
388,03 Ft
Font
450,53 Ft
Bitcoin
62,572 $

Orbán Viktor: az ellenzéket nem érinti az infláció, dollárban számolnak

Orbán Viktor válaszolt az ellenzék kritikáira a parlamenti ülésen, többek között az inflációról.

Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Belpolitika

Takács Petra

Szerkesztő

Kálmán Olga (DK) azt mondta: egy önálló közgazdaságtani fogalmat neveztek el a miniszterelnökről, az „orbáni inflációt”, amely összeforrt a kormány „kétbalkezes” gazdaságpolitikájával.

Úgy vélte, a kormányfő megint a háborúra, a szankciókra és a DK elnökére fog hivatkozni válaszában, miközben olyan árak vannak Magyarországon, mint sehol máshol Európában. Ez a miniszterelnök öröksége – fogalmazott. Hozzátette: a miniszterelnöknek el kellene ismernie, hogy a kormány felelős az inflációért. Soron kívül David Pressman két szóval kommentálta Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij beszélgetését

Orbán Viktor miniszterelnök úgy válaszolt, „az infláció az ellenzéket nem érinti, mert ők dollárban számolnak”. A kormánynak van egy vállalása: az év végére az infláció egy számjegyű lesz, és egymás után hozzák azokat az intézkedéseket, amelyekkel letörik az inflációt – jelentette ki.

Az árak csökkenni fognak

Emlékeztetett: bevezették az árfigyelő rendszert, augusztus elsejétől a most 10 százalékos kötelező akciózást 15 százalékra emelik, és ebben az alapvető élelmiszereknek is benne kell lenniük. Ez azt jelenti, hogy az árak csökkenni fognak, segítenek az embereknek, ösztönzik a versenyt – hangsúlyozta. Hozzátette: csökkenő pályán van az infláció, ősszel újabb intézkedéseket hoznak, és bár a háború és a szankciók „ellenünk dolgoznak”, ellenszélben is teljesítik a vállalásukat az egy számjegyű inflációról.

Arató Gergely (DK) szerint a válaszból az derült ki, hogy továbbra sincs fogalma a kormánynak, hogyan kezelje az inflációt. Mindez persze a miniszterelnököt nem érinti, a leggazdagabbnak könnyű, de a DK árnyékkormánya ezen változtat, ők nem az árakat, hanem a béreket emelik majd – jelentette ki.

Orbán Viktor azt mondta: a képviselő államtitkár volt egy kormányban, pontosan tudni, hogy a baloldal mit tenne kormányon. Ők áfát emeltek, elvettek egyhavi nyugdíjat, egyhavi fizetést, ezért nem engedhető meg, hogy még egyszer elkövessék Magyarországgal szemben, amit egyszer már megtettek – hangsúlyozta.

Fontosak a fiatalok véleménye

Momentum: miért viszik orosz irányba az országot? Tompos Mártom (Momentum) arról beszélt, hogy 2003-ban az emberek döntő többsége Európa mellett szavazott a népszavazáson, egy lépést téve a szovjet múlt elhagyása felé, az orosz észjárás ellen. Az orosz észjárás az államot helyezi előtérbe, a monopolhelyzetekre törekszik – mondta.

Azt kérdezte a miniszterelnöktől, miért viszi az orosz irányba az országot. Orbán Viktor azt mondta: fontos a fiatalok véleménye, de az túlzás, hogy miközben ő és a parlamentben többen éltek a szovjet világban, a képviselő most elmagyarázza nekik, milyen volt az. Magyarország 2010-ben olyan helyzetben volt, hogy az energia-, a média- és bankszektor nagy része külföldi kézben volt, és azzal a programmal nyertek választást, hogy a stratégiai ágazatokban nemzeti tulajdonra van szükség – idézte fel. Hozzáfűzte: ma ezekben a szektorokban nagyarányú nemzeti tulajdon van, és ez így van jól.

Tompos Márton viszonválaszában közölte: a miniszterelnök egész mást mondott korábban, mint most, cáfolja az évekkel korábban tett kijelentéseit. Hol van az az ember, akinek milliók hittek? – kérdezte.

Az állami üdülők helyzete

Orbán Viktor kiemelte: valóban van egy gondolkodásbeli különbség köztük, a kormánypártoknak ugyanis Magyarország az első. Azt javasolta a képviselőnek, hogy a nyugati átláthatóság tekintetében tanulmányozza a Pfizer-vakcinák ügyét.

MSZP: miért adják el az állami üdülőket? Harangozó Tamás (MSZP) arról beszélt, a múlt héten derült ki, hogy több állami ingatlant, üdülőt kívánnak eladni, olyanokat, amelyek évtizedek óta megvannak. Továbbképző, kulturális intézményeket is érintene ez a lépés, ami helytelen lenne – mondta.

Orbán Viktor kiemelte: az állami üdülők közül csak egy-kettőt szabad megtartani, azokat, amelyeknek van történelmi jelentőségük. Inkább az embereknek több fizetést kell adni, hogy tudjanak nyaralni – mondta. Hozzátette: ez más koncepció, és másképp lesz, mint a fiatalkorában volt.

Harangozó Tamás közölte: nem csak üdülőkről van szó, érint egy például rendőröknek, tűzoltóknak, éjjel-nappal bevethető embereknek fenntartott infrastruktúrát, ami azért van, hogy ők egészségesen tudjanak szolgálni. Orbán Viktor kiemelte: megbecsülik a fegyveres állományokat, emelik az ott szolgálók fizetését, és ez a helyes út.

(MTI)

Röpködtek a bírságok a vissza nem vitt ajánlóívek miatt

A Nemzeti Választási Bizottság több mint négy millió forint bírságot szabott ki a határidőre vissza nem vitt ajánlóívek miatt.