Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Arnold Schwarzenegger megosztotta, hogyan érintette Az utolsó akcióhős bukása

Arnold Schwarzenegger megosztotta, hogyan érintette Az utolsó akcióhős bukása

Arnold Schwarzenegger megosztotta, hogyan érintette Az utolsó akcióhős bukása
Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna

A Netflixen debütált Arnold című sorozatban árulta el Schwarzenegger, hogyan élte meg, hogy Az utolsó akcióhős című film hatalmas kudarc lett.

A Netflix Arnold című dokusorozatában az élő legenda nyíltan beszélt Az utolsó akcióhős kudarca kapcsán érzett szívszorító érzéseiről: a film a Terminátor 2. – Az ítélet napja után két évvel jelent meg, az alkotók pedig biztosak voltak abban, hogy hatalmas kasszasikert készítettek.

A cikk a videó után folytatódik

Csakhogy a filmnek az a szerencsétlen egybeesés jutott, hogy egy időben mutatták be a Jurassic Park című filmmel, így érthető módon a háttérbe szorult, ennek eredményeképpen pedig egy anyagi csőd lett a film. Az utolsó akcióhős ezen felül számos negatív kritikát is kapott a debütáláskor, s bár azóta kultikussá vált és számos rajongók szerzett, Schwarzenegger úgy érzi, karrierjének egyik legnagyobb csalódása volt a film.

Az utolsó akcióhősben a színész egyszerre alakította önmagát és az akciófilm főhősét, Jack Slatert: a film a maga idejét megelőzve metakommentár volt a műfajról, az akció-filmvígjáték ugyanis az akciófilmek műfajának és kliséinek kigúnyolásáról szólt.

Valójában egy szórakoztató alkotás lett, ám az utolsó képkockáig nézve már határozottan érződik, hogy a filmnek sokkal jobbnak kellene lennie, mint amilyen végül lett. Költségvetését 85 millió dollárra becsülték, ám a Jurassic Park melletti debütálása és a gyenge reklám miatt jelentősen romlottak esélyei a mozikban.

A film végül kevesebb, mint 140 millió dolláros bevételt hozott, így a stúdió számára is anyagi csőd lett. Az Arnold című dokusorozatból kiderült, hogy James Cameron a bemutatóhétvégén felhívta Schwarzeneggert, hogy megkérdezze, hogy áll a film, mire a sztár egy lehangolt választ adott, mondván, „szörnyen”, és azt is közölte vele, hogy a film megjelenése után egy hétig senkivel sem fog találkozni. A legendás színész kerek perec kijelentette, a film bukása „kínos” volt, és rosszul esett neki a rengeteg negatív kritika is.