Unalmasnak tartotta a saját koronázási ceremóniáját Károly király
Kamillának panaszkodott Károly, minden mozdulatát figyelték.
Szombaton minden kamera Károlyra szegeződött, a koronázási ceremóniára százmilliók voltak kíváncsiak világszerte. A király kissé idegesnek és türelmetlennek tűnt, mielőtt a Westminster-apátsághoz ért volna.
A közlekedési káosz a királyi családot sem kímélte, a walesi hercegi pár, valamint Charlotte hercegnő és Lajos herceg is késett, de Károlynak és Kamillának is perceket kellett várakozniuk az apátság előtt – írja a Sky News.
Kissé idegesen indult, végül felszabadult lett az ünnepség
Károly zsörtölődött is egy sort, melyet feketeöves szájról olvasók szúrtak ki. A király ugyanis így szólt Kamillához: „mindig van valami, ez unalmas”. Végül aztán csak sikerült bejutniuk, és minden a tervek szerint haladt tovább.
Volt azonban néhány furcsa pillanata a szertartásnak, többek között a koronázáskor is, hiszen hosszú másodpercekig tartott, mire Károly fején megállapodott a korona.
Végül aztán a windsori kastélyon rendezett zenés ünnepségen kicsit már Károly király is elengedhette magát, Vilmos herceg pedig esti beszédében kiemelte, hogy az egész család büszke rá.