Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Ten Hag egyik sorozatot sem részesíti előnyben

Ten Hag egyik sorozatot sem részesíti előnyben

Ten Hag egyik sorozatot sem részesíti előnyben
MTI/EPA/ADAM VAUGHAN

A bajnokságban, az Európa-ligában, és az FA-kupában is fontos meccsek következnek.

Egy pillanatra sem dőlhetnek hátra a Vörös Ördögök, hiszen három sorozatban is helyt kell állniuk, és egyre kiélezettebb mérkőzések következnek a következő hetekben, a csapat dolgát azonban nem könnyíti meg, hogy többen kidőltek sérülés miatt.

A cikk a videó után folytatódik

A Manchester United holland edzője, Erik ten Hag ugyanakkor elmondta, hogy nem rangsorol a bajnokság, az Európa-liga, és az FA-kupa között, egyiket sem részesíti előnyben a másikkal szemben – írta meg az ESPN.

„Meccsről meccsre közelítünk a végéhez. Győznünk kell. Mi vagyunk a United, és minden meccset meg kell nyernünk” – mondta magabiztosan ten Hag, akinek csapata jelenleg a 3. helyen áll a bajnokságban, az FA-kupában pedig már a négy között vannak.

A United legutóbb a Nottingham Forest ellen aratott győzelmet idegenben, a hét közepén pedig a Sevilla ellen játszott 2-2-t hazai pályán az Európa-liga negyeddöntőjében. Az FA-kupa elődöntőjében hamarosan a Brightonnal találkoznak.

„A pontok egyre többet érnek a szezon ezen szakaszában. Ezek a meccsek mind döntők, a kiesés ellen küzdő és az élre törő csapatok mind küzdenek az utolsó pillanatig, és harcolni kell minden egyes pontért” – így ten Hag.