Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,51 Ft
Euró
388,16 Ft
Font
452,68 Ft
Bitcoin
63,751 $

A Real Madrid kapusa szerint „semmi sem lehetetlen”

Thibaut Courtois ugyanakkor tudja, innen már nagyon nehéz lesz utolérni a Barcelonát.

MTI/EPA/Toni Albir
Sport

Bense Róbert

Szerkesztő

Hiába szerzett korán vezetést a Real Madrid a Barcelona otthonában, a katalánok már az első félidőben egyenlítettek, a mérkőzés végén pedig sikerrel (és Asensio lesgóljának köszönhetően némi szerencsével) küzdöttek meg a vendégek nyomásával, végül aztán megfordították az El Clásicót.

Kessié gólja sorsdöntő volt a bajnokság szempontjából, Courtois kapus nem is tagadta a mérkőzés utáni interjúkban, hogy innentől gyakorlatilag csupán matematikai esélye van a Real Madridnak a bajnoki címvédésre – írja az ESPN. Soron kívül Több mint ezer ismeretlen objektumot azonosítottak a Naprendszerben

„A végsőkig küzdünk, de őszintének kell lennünk, négy meccsnyire nőtt a különbség. A Barcelonának négy mérkőzést kellene veszítenie, nekünk pedig mindet meg kellene nyernünk. Persze semmi nem lehetetlen, de nagyon nehéz a helyzet” – mondta Courtois, amikor a bajnoki esélyekről faggatták.

„Megérdemeltük volna a győzelmet” – mondta Ancelotti, aki hozzátette, hogy vannak kétségei Asensio lesgólját illetően, ugyanakkor a VAR-visszajátszás megmutatta, hogy Asensio ha egy hajszálnyival is, de valóban lesen tartózkodott.

„Szomorúak vagyunk, fáj, egyúttal büszkék vagyunk a játékunkra” – mondta Ancelotti. „Ha a szezon hátralévő részében is így játszunk, van esélyünk trófeákat nyerni” – tette hozzá az olasz mester, aki most leginkább a Bajnokok Ligáját helyezheti a fontossági sorrend élére.

Bemutatták a magyar olimpiai és paralimpiai csapat öltözékét

Hétfő este a Várkert Bazárban hullt le a lepel a magyar olimpiai és paralimpiai csapat párizsi öltözékéről.