Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,55 Ft
Euró
388,21 Ft
Font
452,80 Ft
Bitcoin
63,209 $

Nyolc évre börtönbe kerülhetnek a tömegkarambol felelősei – ha egyáltalán lesznek

A szakértői csapatnak hosszú időbe kerülhet kibogozni a tragikus baleset szálait.

Herceghalom, 2023. március 11. Összeroncsolódott gépjármûvek az M1-es autópályánál Herceghalomnál, ahol öt kamion és 37 autó ütközött össze, mindkét irányban lezárták az autópályát 2023. március 11-én. A balesetben érintett öt kamion és 37 személygépkocsi közül 19 jármû kiégett, és összesen 26 ember sérült meg. Közülük hatan életveszélyesen, heten pedig súlyosan sérültek. MTI/Lakatos Péter
Baleset

Bense Róbert

Szerkesztő

Az elmúlt napokban több közlekedésbiztonsági szakember is kifejtette véleményét a szombati tömegkarambol kapcsán, melyek több ponton is hasonlóak: kérdéses, egyáltalán találnak-e konkrét felelősöket, és ha igen, mennyi időt vesz igénybe a vizsgálat.

Mint ahogy azt Borbély Zoltán közlekedési és biztosítási szakjogász az Infostartnak elmondta, kiterjedt szakértői gárda feladata lesz majd megállapítani, hogy milyen mozzanatok vezettek az M1-es autópályán a 42 járművet érintő és egy halálos áldozatot követelő balesethez. Soron kívül Szerdától ismét olcsóbb lesz az üzemanyag

Kettőtől nyolc évig terjedhet a büntetés

Elmondta, hogy az igazságügyi szakértők mellett akár meteorológusokat is bevonhatnak, de mellettük számos szakember segítheti a vizsgálatokat, melyek akár évekig is elhúzódhatnak.

Borbély hozzátette, hogy az ügyben az autópálya-kezelő felelőssége – miután egy cégről van szó – nem merülhet fel, kívülálló személyeké ugyanakkor igen, amennyiben nem tettek meg mindent a katasztrófa elhárítása kapcsán. Legyen ez akár foglalkozási szabályszegés, vagy gondatlanságból elkövetett „közlekedésbiztonság elleni bűncselekmény”.

A szakértő hozzátette továbbá, hogy a büntetés mértéke „a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége” esetében kettőtől nyolc évig terjedhet.