Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,62 Ft
Euró
388,86 Ft
Font
452,12 Ft
Bitcoin
62,457 $

Négyre emelkedett az egyiptomi vonatszerencsétlenség halálos áldozatainak száma

Több mint húsz sérültről számoltak be a hatóságok.

MTI/EPA/KHALED ELFIQI
Afrika

Bense Róbert

Szerkesztő
TÉMÁK

A kaljúbi pályaudvarra érkező szerelvény az első információk szerint nekirohant az ütközőbaknak, melynek következtében a mozdony és az első kocsi kisiklott – közölte a Nemzeti Vasúti Hatóság.

A hatóság szerint az elöregedő és biztonságtechnikai szempontból is elavult infrastruktúra mellett a mozdonyvezető hibája is hozzájárult a balesethez, melyben négy ember vesztette életét. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

Egyre rosszabb állapotban a vasúti hálózat

A kormány tervei szerint 2024-re egy részben automatizált, nagysebességű vasúti hálózatot hoznának létre az országban, melynek kapcsán már a szerződéseket is megkötötték.

A 105 milliós lakosságú országban óriási szerepe van a vasúti közlekedésnek, a hálózat állapota ugyanakkor egyre rosszabb. 2021-ben az egyiptomi közlekedési miniszter felmentette a vasúti hatóság vezetőjét a biztonsági aggályok miatt.

Egyiptom legsúlyosabb vasúti tragédiája 2002-ben történt, amikor Kairó külvárosában tűz ütött ki egy szerelvényen, amely több mint 370 ember halálát okozta – emlékeztetett a RawStory.

Dráma Párizsban, a PSG kiesésével döntős a Dortmund a Bajnokok Ligájában

Eldőlt, melyik csapat jutott be elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG és a Dortmund közül.

Az USA után olasz egyetemekre is átgyűrűztek a palesztin-párti tüntetések

Azt követően, hogy az Egyesült Államokban már hetek óta jelentős palesztin-párti megmozdulások zajlanak a különböző egyetemeken, a jelenség az olaszországi felsőoktatási intézményekre is átterjedt.