Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Elrendelték az Erzsébet téri késelő letartóztatását

Elrendelték az Erzsébet téri késelő letartóztatását

Elrendelték az Erzsébet téri késelő letartóztatását
Fotó: Unsplash

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra rendelte el a férfi letartóztatását.

A fiatal férfit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítják, mint arról korábban beszámoltunk, az elkövető vasárnap éjjel keveredett szóváltásba egy szintén 18 éves férfivel, akivel dulakodni kezdett.

A cikk a videó után folytatódik

Ennek során előkerült egy kés is, amivel az elkövető halántékon szúrta a sértettet, aki életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A gyanúsított ezt követően egy barátjának a lakására ment, a kést is itt találták meg a hatóságok.

Az áldozatot a késelés után újra kellett éleszteni, jelenleg is élet és halál között lebeg, édesanyja korábban nyilatkozott a fia állapotáról.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását, akinek várhatóan emberölési kísérlet miatt kell majd felelnie a törvény előtt.

„A nyomozás kezdeti szakaszban van. A tényállás teljes körű felderítéséhez még számos nyomozati cselekmény elvégzése szükséges” – számolt be róla honlapján a Fővárosi Törvényszék.