Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,07 Ft
Euró
388,91 Ft
Font
452,31 Ft
Bitcoin
63,645 $

Ismét nemi erőszakkal vádolják Mike Tysont

A korábbi bokszoló újra kellemetlen hónapok elé nézhet, ugyanis ha bebizonyosodik bűnössége, úgy jelentős mértékű börtönbüntetésre számíthat.

Fotó: Instagram / Mike Tyson
Észak-Amerika

Szabó Kata

Szerkesztő

Mike Tysont ismét nemi erőszakkal vádolja egy nő, aki szerint a bokszoló a 90-es évek elején megtámadta őt és akarata ellenére megerőszakolta.

A New York állambeli Albany-ban élő nő saját biztonságát szem előtt tartva személyazonosságát nem vállalta, ám azt állítja, hogy az erőszak óta fizikai, pszichológiai és érzelmi károkat szenvedett, mindezekért pedig 5 millió dolláros kártérítést követel. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

A nő elmondása szerint egy Albany-ban lévő szórakozóhelyen találkoztak, majd ezt követően Tyson állítólag egy autóban támadta meg őt. A nő saját bevallása szerint többször is nemet mondott és kérte Tyson-t, hogy hagyja abba, ám az nem hallgatta meg, lerángatta róla a nadrágot és megerőszakolta.

Tyson nem először néz szembe hasonló vádakkal, Desiree Washington megerőszakolásáért korábban három évet börtönben is ült, így egy újabb hasonló ügy vélhetően súlyosbító körülmény lenne számára.

Az 56 éves korábbi bokszoló egyelőre nem kommentálta a híreket.