Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,64 Ft
Euró
388,68 Ft
Font
452,59 Ft
Bitcoin
63,842 $

Ilyen még nem volt: Szijjártóval tárgyalt a kongói külügyminiszter (fotó)

Szijjártó Péter a közösségi médiában jelentette be, hogy diplomáciatörténeti eseménnyel kezdte az idei diplomáciai évet, ugyanis korábban soha nem járt még a Kongói Demokratikus Köztársaság külügyminisztere Magyarországon.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Gazdaság

Takács Petra

Szerkesztő

Magyarország tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza mintegy 3,5 millió dollár értékben Ukrajnából a globális élelmezési válság megoldását célzó erőfeszítések keretében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, miután kongói kollégáját fogadta Budapesten.

Fotó FacebookSzijjártó Péter

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Christophe Lutundula Apala Pen’Apalával közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy bár a két ország között jelentős a földrajzi távolság, a globális biztonsági fenyegetések mindkét felet érintik. Soron kívül Szinte az összes szlovákiai iskolában bombariadót jelentettek, a hatóságok evakuálták az intézményeket

Az élelmezés rendkívül fontos kérdés

Erre példaként hozta fel az ukrajnai háború negatív hatásait, így az élelmezési krízist is, amely leginkább Afrikát sújtja. Illetve közölte, hogy hazánk a globális felelősségvállalás keretében tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza Ukrajnából, mintegy 3,5 millió dollár értékben.

„Mind a két ország abban érdekelt, hogy minél előbb béke legyen, és hogy a világot rabul ejtő fegyveres konfliktusok minél előbb befejeződjenek, ezért sürgetjük az ehhez szükséges párbeszéd, tűzszünet és béketárgyalások létrejöttét” – szögezte le.

Szijjártó Péter ezután lényeges összekötő kapocsnak nevezte Magyarország és a Kongói Demokratikus Köztársaság között az elektromos autóipar és akkumulátorgyártás területét.

Szijjártó Magyarország sikereit is megosztotta

Rámutatott, hogy hazánk a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártási kapacitásával rendelkezik, és a folyamatban lévő beruházások nyomán hamarosan az első helyre fog lépni. Márpedig – mint aláhúzta – ehhez az egyik legfontosabb alapanyag a kobalt, és a szektor által felhasznált kobalt több mint 70 százaléka az afrikai országból származik.

A világ jövőbeli elektromos autóiparának sikere nagy mértékben függ attól, hogy a kobalt kitermelése, majd világpiacra szállítása akadálytalan és folyamatos legyen – fogalmazott.

Ehhez pedig tájékoztatása szerint több magyar vállalat is jelentősen hozzájárul, miután hazai építőipari és tervezőcégek vezetik azt a 600 millió dolláros infrastruktúra-fejlesztési programot, amelynek célja a Kongói Demokratikus Köztársaság összekötése Zambiával és a tanzániai kikötőkkel.

Magyarország segíteni kíván

Aláhúzta: ezen nagy út- és hídépítési program eredményeként a kongói nyersanyagok az eddigi több mint egy hónap helyett alig tíz nap alatt el tudnak majd jutni a világpiac kapuját jelentő kikötőkbe. Az előkészítés már folyamatban van, a tervezés egy része véget ért, a koncessziós jogról a magyar cégek megkötötték a szerződést – tette hozzá.

A miniszter ezt követően kitért arra is, hogy Magyarország komoly felelősséget érez a világ keresztény közösségei iránt, és a Hungary Helps program keretében a ötödik legtöbb támogatás eddig a Kongói Demokratikus Köztársaságba érkezett.

Közölte, hogy az afrikai országból 2023-tól évente tíz ösztöndíjas hallgató érkezhet Magyarországra, és üdvözölte, hogy hazánk egy kolokációs megállapodás keretében még idén diplomáciai képviseletet nyit Kinshasában a szerb nagykövetség területén. Végezetül arról számolt be, hogy ezt megelőzően soha nem járt hivatalos úton kongói külügyminiszter Magyarországon, ami aláhúzza a jelentőségét annak, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulóját.

(MTI)

Magyar Péter vezetésével ott lesz a Tisza Párt a fővárosi önkormányzati választáson

Nincs több kérdés, a Tisza Párt időben leadta 12 fős fővárosi listáját a Nemzeti Választási Irodánál, így Magyar Péter vezetésével ott lesznek a fővárosi önkormányzati választáson.

Ezeken a helyen számíthat forgalomkorlátozásra a kínai elnök látogatása során

Budapest belvárosában és a repülőtér környékén átmeneti forgalomkorlátozásokra kell felkészülni szerda estétől péntek délutánig Hszi Csin-ping kínai elnök és delegációja magyarországi látogatása kapcsán.