Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Idén 10 százalékkal, de két év alatt akár 55 százalékkal is emelkedhet az ápolók bére

Idén 10 százalékkal, de két év alatt akár 55 százalékkal is emelkedhet az ápolók bére

Idén 10 százalékkal, de két év alatt akár 55 százalékkal is emelkedhet az ápolók bére
Fotó: Unsplash

A FESZ elnöke szerint az első félévben 25% körüli infláció várható, az élelmiszereknél pedig talán még nagyobb, így ez jelentős reálbércsökkenést fog okozni az egészségügyi dolgozóknál.

A kormány tavaly év végén döntött az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről, az erről szóló rendelet pedig karácsony után jelent meg a Magyar Közlönyben, amely által kiderült, hogy két lépcsőben emelik a béreket: először 2023. július 1-jén, majd 2024. március 1-jén.

A cikk a videó után folytatódik

A tervek szerint 2024 márciusára az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbére eléri majd az orvosi átlagbér 37%-át, s az ápolók 2023-as béremeléséhez 41,5 milliárdot, valamint az egészségügyben dolgozók béremeléséhez 8,4 milliárd forintot biztosítanak.

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke, Soós Adrianna azt nyilatkozta az Inforádiónak, hogy egyelőre ennyi konkrét információt lehet tudni, a számításaik alapján pedig az ápolók összesen 33-55%-os béremelést kaphatnak két év alatt, míg a bérrendezésre szánt 41,5 milliárdból arra következtet, hogy idén összesen 10%-os emelés jár majd.

Egy hosszabb távú béremelési programra is szükség lenne

„Ám mivel az első félévben a jelenlegi ismeretek szerint 25% körüli infláció várható, az élelmiszereknél pedig talán még nagyobb, ez jelentős reálbércsökkenést fog okozni az egészségügyi dolgozóknál”

– mondta.

Elmondása szerint ha a béremelésre nem januártól, hanem egy későbbi időpontban kerül sor, akkor nemhogy csökken az orvosi bérekhez mért távolság, hanem jellemzően nőni fog, hiszen az orvosi béreket január 1-jén már emelték, mégpedig 11%-kal. Teljesítményüktől függően pedig további 40%-kal nőhet, illetve 20%-kal csökkenhet – írta az Infostart.

Majd Soós Adrianna megjegyezte, az unió más tagállamaiban az ápolók az orvosok átlagbérének legalább 45-50%-át keresik, ezért egy hosszabb távú béremelési programra is szükség lenne, ugyanakkor örömtelinek nevezte, hogy az egészségügyi intézményekben dolgozó műszaki-gazdasági munkatársak is fizetésemelést kaphatnak.