Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,73 Ft
Euró
388,82 Ft
Font
451,58 Ft
Bitcoin
62,386 $

További Hírek

Ez azt jelenti, hogy 20 év munkaviszony felett 260 ezer forinttal nőhet a fizetés, az ágazat pedig 50 százalékos emelésre számíthat, legalábbis a terv így szól.

A FESZ elnöke szerint az első félévben 25% körüli infláció várható, az élelmiszereknél pedig talán még nagyobb, így ez jelentős reálbércsökkenést fog okozni az egészségügyi dolgozóknál.

Rétvári Bence közölte, tovább emelkedik az orvosok bére, júliusban pedig az ápolóké.

A nem megfelelő bérezés, a túlterheltség és a krízisszintű kiégés is azzal fenyeget, hogy egyre többen intenek búcsút a szakmájuknak.

Úgy tűnik, egyre nagyobb a baj a brit egészségügyi ellátórendszerben: az ápolók fizetése olyan megalázóan alacsony, hogy olykor a lakbérre sem futja, ráadásul kénytelenek az élelmiszerbankokra is támaszkodni.

A szakértők szerint a kormánynak sürgősen emelnie kellene a területen dolgozók fizetését, hiszen enélkül egyre több szakmabeli fog hátat fordítani a hivatásának.

Hiába a sztrájktilalom, az ápolónők úgy döntöttek, hogy kivonulnak a parlament épülete elé, hogy jelezzék, munkakörülményeik mára tűrhetetlenné váltak.

Ugyan ezúttal elmaradt a megszokott péntek reggeli interjúja, megragadta a lehetőséget, hogy az ápolókhoz szóljon.

Idősgondozói munkát ajánlanak külföldön a magyar ápolók számára, az álomfizetés mellé szállás és étkeztetés is jár.

A magyar ápolók is hatalmas munkát végeznek a járvány idején, emberfeletti erőket mozgósítanak, emiatt is kérik arra az embereket, hogy legyenek felellősek egymásért.