Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,46 Ft
Euró
388,31 Ft
Font
452,98 Ft
Bitcoin
63,463 $

A Nagy Ő: soha ezelőtt nem láttunk ekkora drámát, Árpa Attila azonban döntött (videó)

Immáron csak négy nő van versenyben A Nagy Ő-ben, ugyanis Árpa Attila ismét elküldött egy versenyzőt, aki drámai körülmények között köszönt el.

Fotó: TV2
TV

Hujber Dávid

Szerkesztő

Árpa Attila legutóbb rózsaceremóniája volt az eddigi legnehezebb, és várhatóan ez csak még nehezebb lesz a folytatásban. Összesen öt nő várakozott a ceremónián, ám csak négy rózsa volt az asztalon.

A nagy ceremónia előtt Attila egy szakember segítségével beszélgetett külön-külön a lányokkal. Érdekes dolgok derültek ki, és ez nagyban segített A Nagy Ő-nek abban, hogy meghozza a döntését. Soron kívül Kedden napközben beborulhat az ég, néhol záporokra is van kilátás

Az este folyamán ismét váltott pár szót Lékai-Kiss Ramónával, de akkor még nem tudta, hogy kit választ. Annyira nehéz volt számára a döntés, hogy segítséget kért, méghozzá a lányokét, akik megadták neki a válaszokat.

Az első rózsát nagy meglepetésre Mimi kapta, annak ellenére is, hogy Attilának nem esett jól a lány reakciója, miszerint, ha más szerepel A Nagy Ő-ben, akkor is jelentkezik, feltéve, ha tetszik neki a férfi.

Másodikként Natali folytathatta a versenyt, ami láthatóan Boginak egyáltalán nem tetszett, minden az arcára volt írva, különösen Mimi kapcsán. A harmadik rózsát Timi vehette át, így már a többi lánynak igencsak necces volt a helyzete.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

Lapozó: 1 2

Lázár János Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc után Szeged felzárkózását tűzte ki célul

Lázár János építési és közlekedési miniszter a dél-alföldi régió fejlesztésének prioritását hangsúlyozta egy makói sajtótájékoztatón.