Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Farm VIP 3: Tuvic Aleksandra vallomása a kiesése után

Farm VIP 3: Tuvic Aleksandra vallomása a kiesése után

Farm VIP 3: Tuvic Aleksandra vallomása a kiesése után
Fotó: Instagram/Tuvic Aleksandra

Tuvic Aleksandra sokak számára nagy meglepetés volt, hiszen rengetegen vannak, akik a külső alapján ítélkeznek.

Tuvic Aleksandra a Farm VIP 3 egyik legérdekesebb karaktere volt, emiatt is fájó, hogy alig pár nap után távozott a mezőnyből. Az égiek valamiért így akarták, nem tudni miért, mindenesetre ez a pár nap is elegendő volt ahhoz, hogy meggyőzze az embereket.

A cikk a videó után folytatódik

Korábban Vasvári Vivient ítélték meg sokan a külseje alapján, majd bizonyította, hogy totálisan más ember, mint azt gondolják róla. Ő azonban egészen a verseny végéig maradt, és a legjobb női versenyzőként távozott.

„Az egyik szemem sír, a másik mosolyog, hiszen Számomra a Farm VIP 3. évada a tegnapi nap folyamán véget ért” – írta a posztjában a népszerű szereplő, aki sajnálatos módon elsőként távozott a farmról.

„Hálás vagyok minden egyes személynek, akit megismerhettem ennek a produkciónak a keretein belül, a játékostársaimnak, stábtagoknak. Hálás vagyok az élményért amit átélhettem e rövid idő alatt és összességben pozitívan fogok erre az időszakra visszaemlékezni az életem során!”

„Emellett büszke vagyok magamra, hogy végig önmagamat tudtam adni, kilépve a komfortzónámból és megmutatni azt, hogy több vagyok egy “ nehézbombázónál .” – tette hozzá Szandi.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

„Nagyon szépen köszönöm a rengeteg pozitív üzenetet, akik szurkoltak és miattam kapcsolták be este a Tv-t. Remélem, hamarosan újra csalhatok mosolyt az arcotokra:” – fejezte be sejtelmesen a sztár, aki lehetséges, hogy egy másik műsorban is szerepet kaphat.

Még több bulvár: A Nagy Ő: Árpa Attila megkérdezte az egyik lánytól, volt-e Dubajban (videó)