Szakértő: nagyon kevés a 10 nap apaszabadság, gyalázatosak a feltételek
A MASZSZ nőtagozatának elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy addig, amíg a munka világa nem lesz családbarát, nem fog több gyerek megszületni.
Egy három évvel ezelőtti EU-s irányelv szerint minden országban 30 nap apaszabadságot kellene adni, de legalább 10-et, s a magyar kormány nemrégiben úgy döntött, hogy ez utóbbit 2023. január 1-jétől vezeti be az eddigi 5 nap helyett.
Erre vonatkozóan azonban még mindig nem tartunk ott, mint például Nyugat-Európában: Spanyolországban az édesapák már 4 hónapot lehetnek otthon a babákkal januártól, hazánkban pedig a 4-6 hetes megoldást tartanák a legmegfelelőbbnek a Pulzus felmérése alapján.
Herczegh Mária, a MASZSZ nőtagozatának elnöke szerint a 10 nap kevés, ráadásul három évet kellett arra várni, hogy a magyar kormány lépjen, mindemellett rettentően csalódott, hogy ennyi idő alatt mindössze 5 napnyi emelésig jutottunk.
A feltételek sem jobbak
Elmondása szerint a feltételek is gyalázatosak, ugyanis a kormány a hatodiktól a tizedik napig a távolléti díj 40 százalékát adná az apáknak, emellett eddig több részletben is ki lehetett venni az 5 napot, a javaslat viszont két részletben teszi kötelezővé a kivételét – derül ki az ATV Híradó beszámolójából.
A szakértő szerint a jelenlegi szabályozás arra is kiterjed, hogy ikergyerekeknél ez 7 napra emelkedik, a mostani javaslatban viszont ez már nincs benne, marad a 10 nap. Majd kiemelte, miszerint addig, amíg a munka világa nem lesz családbarát, nem fog több gyerek megszületni.