Gyurcsány Trianonról: A magyar nemzet egy részének halála

Gyurcsány ezúttal Trianon kapcsán emlékezett, miközben édesanyjáról is ejtett pár szót, aki nagyon fontos személy volt számára. Elárulta, mindig is anyás fiú volt, férfiként is az maradt, és rajongásig szerette az édesanyját.

„Katus, Marci, Nemzet, Trianon Sokszor elmondtam, hogy amolyan anyás fiú voltam, férfiként is az maradtam, rajongásig szerettem édesanyámat. Pár éve elment. Lassan, méltóságban. Utoljára egy kórház intenzív osztályán fogtam kezét, az orvos és az ápolónő magunkra hagyott, hogy csendben búcsúzhassak. Akkor már valami és a semmi között botorkált magányosan, sem magáról, sem rólam nem tudott.” – írta a Facebook oldalán a volt miniszterelnök.

„Elköszöntem. Tudtam, többet nem jövök. Én ezt nem bírom ki, neki meg már nem segít érintésem, csendes szavam. Pár nap múlva egy hajnalon többet nem nyitotta ki a szemét. Elment. Örökre. Aztán csendesen eltemettük.”

„Gesztusaimban most is él. Közös történeteinkben. A Textilgyárból hozott, bőrén és a maradék kenyéren őrzött illatával. Mély, fájdalmas zokogásával, ha a férje bántotta. Büszkeségével, hogy a gyerekei megállták a helyüket. Ilyesmi.” – folytatta a visszaemlékezés sorait.

A volt miniszterelnöknek sok időbe telt a feldolgozás, de mára, ha fájdalmasan is, tudomásul vette édesanyja elvesztését, ugyanakkor megjegyezte, valójában nem róla akar írni, hanem Trianonról, ami a magyar nemzet olyan darabja, mely a mai napig sokak számára fájdalmas emlék, még akkor is, ha ennek már sok évtizede.

„Mára, ha fájdalmasan is, de tudomásul vettem édesanyám elvesztését. De valójában nem édesanyámról akarok írni. Ez csak amolyan hosszabb aforizma akart lenni. Mert így talán mindenki könnyebben érti, hogy mit szeretnék elmagyarázni, hiszen mindenki elvesztett valakit, valamit, akiről, amiről azt hittük, nélkülük senkik vagyunk.”

„Az elengedésről, a nemzetről, a hazámról írnék. Hazám egy darabjának elvesztéséről. Elsősorban Trianonról. Amit elvesztettünk, az nyilván nem csak négyzetkilométerek, emberek, települések sokasága, hanem egy álom. Hogy örökké együtt maradunk, hogy a történelmi Magyar Királyság sérthetetlen, hogy mi valójában egyek vagyunk. Aztán kiderült, hogy nem.”

Trianon, mint nemzeti dráma és a magyar nemzet egy részének halála

„Trianon nemzeti dráma. A magyar nemzet egy részének halála. Ebben nincs vita. Valójában három vita van. Valakik szerint ez elfogadhatatlan, ez történelmi félreértés, ez több, mint igazságtalanság, ez hazugság. Ez olyan, mint a halál, de a nemzet nem halhat meg. Ezt valahogy vissza kell fordítani. Nincs bocsánat, csak bűnösök vannak. Az igaz nemzeti politika közepén a megcsonkított ország helyreállításának erkölcsi, politikai, történelmi akarata kell álljon.

„Soha, soha! Aki nem ezt gondolja, az áruló – harsogják. Mások szerint, ami elszakadt, az a történelmi realitások miatt ugyan visszavonhatatlanul elszakadt, de a nemzeti identitás középpontjában az örökös gyász kell, hogy maradjon.

„Trianon az ország meggyalázott lelkének szimbóluma. Ezért imádkozunk Trianon elvesztése miatt, ezzel fekszünk, kelünk. Aki magyar, velünk tart! Aki nem ezt gondolja, az becstelen – szerintük. Megint mások meg megemésztették a megemészthetetlent. Meggyászolták. Nem felejtenek. De tanulnak és mennek előre. Nem érzéketlenek, de elfogadták azt, amit nem lehet megváltoztatni. A jövőt keresik, már nem siratják minden nap a múltat.”

„Marcit egyszer kivittem nagyanyja, Katus sírjához. Nem pontosan értette, miért sír édesapja. Pedig ismeri a nagyi nevét, fényképeit, pár történetet. Nekem most már inkább Marciról szól a világ. Katus meg a mi közös múltunk, életünk elrepült darabja, hősünk. Engedjük repülni, mesélni. Halljuk kacaját.. Ma fáradtan ébredtünk. Borongós a reggel. A Kifli futárja csenget, hozza a reggelit. Friss a pogácsa. Jókai Zengő ABC-je még csak akadozva megy. Marci szorong. Szorítja ujjaimat.”