Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,73 Ft
Euró
387,54 Ft
Font
450,71 Ft
Bitcoin
60,465 $

Orosz MiG-31-esek hatoltak be Finnország légterébe a védelmi minisztérium szerint

Mindez azután történt, hogy Oroszország megerősítette, három ilyen típusú vadászgépet telepítettek át a cskalovszki repülőtérre.

Fotó: Az orosz elnök hivatalos honlapja által közreadott, videofelvételről készült kép egy Kindzsal (Tőr) típusú hiperszonikus rakétával felszerelt MiG-31 vadászrepülőgépről, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a manőverező nukleáris fegyverek kifejlesztéséről tartott beszámolója alatt mutattak be Moszkvában 2018. március 1-jén, Putyin évértékelő beszédének napján. (MTI/EPA/Orosz elnök hivatalos honlapja)
Európa

Koós Alexandra

Szerkesztő

A jelentések szerint a finn védelmi minisztérium azzal vádol két orosz MiG-31-es vadászgépet, hogy ma reggel, 6 óra 40 perckor behatoltak az ország légterébe, Porvoo városában közelében, miközben nyugati irányba tartottak.

Kristian Vakkuri szóvivő azt állította, a feltételezett behatolás mélysége egy kilométer volt, bár arról nem nyilatkozott, hogy az említett repülőgépeket kikísérték-e – derül ki a Sky News beszámolójából. Soron kívül A DK bejelentette, mégis lesz nyilvános vita a köztévén

Az orosz védelmi minisztérium korábbi beszámolója alapján három, Kinzhal hiperszonikus rakétákkal felszerelt MiG-31-es vadászgépet telepítettek át a kalinyingrádi területen lévő cskalovszki repülőtérre, a feladatuk pedig „a további stratégiai elrettentő intézkedések” végrehajtása lesz.

Finnország és Svédország hetekkel ezelőtt, közösen nyújtották be hivatalos csatlakozási kérelmüket a NATO-hoz, miután a finn parlament elsöprő többséggel megszavazta az erről szóló döntést, amely feldühítette Oroszországot, azóta pedig számos fenyegetés érkezett Moszkvától.

Ha most lenne választás, ezek a pártok be sem kerülnének a parlamentbe

Egy friss felmérésből derült ki, mennyire sokat változott egyes pártok támogatottsága.

A világ másik felén is sírnak Szoboszlai edzőjének távozása miatt (videó)

Jürgen Klopp úgy döntött, kiszáll a futballból, legalábbis egy időre biztosan, így hamarosan átadja a helyét.