„A NATO-nak egyértelműen meg kell mutatnia Putyinnak, hogy komolyan veszi a védelmét”
Martin Herem, az észt hadsereg parancsnoka a Financial Times felületén megosztott véleménycikkében emlékeztetett a NATO legfontosabb teendőire.
Herem meglátása szerint azzal, hogy Ukrajnát lerohanta, Vlagyimir Putyin minden kétséget kizáróan demonstrálta, hogy készen áll a katonai erő használatára, akár atomfegyverrel való fenyegetésre is, hogy elérje a geostratégiai céljait – idézte a The Baltic Times.
Az észt főparancsnok megjegyezte, hogy az inváziót megelőzően a gazdasági szankciókkal való fenyegetés és a diplomáciai megoldás sürgetése Ukrajna érdekében elbukott, Putyin ennek ellenére küldte át a határon a seregeit.
Oroszország fenyegetőzése az európai biztonsági rend ellen új politikai és katonai valóságot teremtetett, amelyben a NATO-szövetségesek elleni agresszió sem kizárható. Herem emlékeztet, hogy a Nyugat nem feltétlen kalkulált rosszul:
Herem elmondása szerint az inváziót megelőző években több NATO-szövetséges, mint az USA, Kanada, az Egyesült Királyság és Észtország kiképzést biztosított az ukrán haderőknek, melyek kapcsán megjegyezte: ha nem is állította ez meg az inváziót, de jelentősen lassította a korai szakaszban.
Az észt parancsnok szerint jól látszik, hogy minden egyes orosz katonai agresszió során az elmúlt 30 évben kirajzolódott, hogy a Kreml szemében az ellenük indított agressziónak egyre alacsonyabb lécet kell megugrania, amelyre szerinte a Nyugat sokszor túl puha választ adott:
Herem úgy véli, szükséges egy fundamentális szemléletváltás: meg kell akadályozni, hogy Oroszország akár csak egy centiméternyi NATO-területet elvegyen. Ehhez pedig az fog kelleni, hogy megerősítsék a szövetség védelmét.
Az észt parancsnok megjegyezte, hogy három fontos lépést kell elsősorban megtenni: a kormányoknak meg kell bíznia a hadseregben, hogy a készültségét felépítse; másodsorban okosabban kell befektetni a katonai forrásokat, magyarán csak úgy szabad venni high-tech fegyvert, ha képzett katona és lőszer is van hozzá; harmadsorban pedig gyors és életképes bevetési kapacitásokat kell fejleszteni, amely reagál a potenciális agresszió első jelére is.