Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Új mozgalmat épít Ujhelyi István, meghirdette az Esély-köröket

Új mozgalmat épít Ujhelyi István, meghirdette az Esély-köröket

Új mozgalmat épít Ujhelyi István, meghirdette az Esély-köröket
Fotó: Ujhelyi István EP-képviselő (MSZP-Párbeszéd) felszólal a 2021-27. évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. március 22-én. MTI/Kovács Attila

A szocialista politikus elmondása alapján az a cél, hogy „sok száz ilyen kis kör jöjjön létre”.

Ujhelyi István úgy véli, az MSZP brandje megkopott és avíttá vált, ám a toldozás-foltozás helyett inkább a párt teljes átalakítását és újjászületését ígéri, ezért a polgári körök mintájára meghirdette az Esély-köröket.

A cikk a videó után folytatódik

Eszerint olyan helyi mozgalmakat indítana országszerte, amelyben nem várják el a párttagságot, illetve az Orbán-rendszer elleni tüntetés helyett az volna a lényeg, hogy megtalálhassák egymást azok, „akik hasonlóan gondolkodnak”, emellett az ország minden pontján jelen lehessenek és segítsenek.

Kiemelte, hogy nem egy alternatív pártot szeretne építeni, ugyanis a mozgalomnak és pártjának egymás mellett kell működnie, valamint a lakossági fórumok alatt azt tapasztalta, hogy az ellenzéki szavazóknak igenis van igényük egy közösségre, ahol ők is elmondhatják a kritikájukat – írta a Mandiner.

A Telex szerint a politikus azt is hozzátette, miszerint a bíróság már bejegyezte az Esély Magyar Szociáldemokrata Közösséget, az Esély-körök jogi háttérszervezetét, az internetes felületen keresztül pedig bárki regisztrálhat egyénileg vagy társasággal, így 3 vagy 30 fő is alapíthat Esély-kört.

Elmagyarázta, hogy a célja „sok száz ilyen kis kör létrehozása”, amelyek nem elszigetelten működnének a jövőben, hanem kialakulna egy hálózat, amelyhez saját közösségi applikációt is fejlesztenek, ezzel a lehetőséggel pedig a tagok kommunikálhatnak egymással és plusz szolgáltatásokat vehetnek igénybe, mint például az ingyenes jogsegélyszolgálat.