Bubópestis-fertőzés okozta egy 15 éves tinédzser halálát
Több körzetet is lezártak a 15 éves fiú halála után, aki több alkalommal is fertőzött vadhúst fogyasztott.
Több körzetet is lezártak a 15 éves fiú halála után, aki több alkalommal is fertőzött vadhúst fogyasztott.
Mongólia egészségügyi minisztériuma hivatalosan is megerősítette, hogy egy, a Góbi-Altáj tartomány nyugati részén élő tinédzser halálát bubópestis-fertőzés okozta. A karantént az eset okán a tartomány öt további körzetére is kiterjesztették.
A halálesetre azt követően került sor, hogy a hónap elején a szomszédos Hovd tartományban két személy tesztje is pozitív eredményt hozott. Az egyre gyakoribb gyanús esetek miatt Kína múlt héten figyelmeztetést adott ki, Oroszország pedig a jelenlegi haláleset után döntött úgy, hogy megemeli a készültséget a határon és fellép a mormotára vadászó emberekkel szemben a mongol határ közelében.
A baktérium okozta betegséget főként az állatokon megtelepülő bolhák terjesztik. A betegség ellen védőoltás egyelőre nem létezik, a WHO tájékoztatása szerint pedig a fekete halálként is emlegetett betegség olyan veszélyes, hogy egy felnőtt ember antibiotikum-kezelés nélkül akár 24 órán belül is életét veszítheti.