Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,36 Ft
Euró
389,29 Ft
Font
454,50 Ft
Bitcoin
64,278 $

Akár 60 ember is elhunyhatott a kelet-ukrajnai iskolabombázásban

Luhanszk kormányzója elmondta, a civileknek menedéket adó iskola lebombázásában több tucat ember veszhetett oda.

Fotó: Illusztráció/EPA/STR
Európa

Nagy Noel

Szerkesztő

Szergej Hajdaj, Luhanszk megye ukrán kézen lévő területeinek kormányzója vasárnap megerősítette, hogy eddig 30 embert sikerült a romok közül kiszedni, két embert pedig már hivatalosan is elhunytnak nyilvánítottak.

Mintegy 90 ember rejtőzött a Bilohorivka falvában található iskolában a támadás idején, amely miatt teljes kigyulladt az épület – írja az Al Jazeera. Hajdaj a Telegram felületén jelentette be a legfrissebb információkat: Soron kívül Három év börtönt is kaphatnak a kegyetlen állatkínzók

„Közel négy óra alatt sikerült a tüzet eloltani, megkezdték a romok takarítását és sajnos két ember holttestére akadtunk. Harminc embert sikerült kiszedni a romok közül, hét közülük megsérült. A többi 60 ember feltehetően elhunyt a romok alatt”

Ez pedig az egyik legmagasabb halálozással járó támadása az orosz hadseregnek a népirtással felérő invázió során, ennél már csak a mariupoli drámaszínház lebombázása volt súlyosabb a számok alapján, ahol 300-nál is több civil hunyt el.

Jelentkezz, és légy Te is a Liner.hu csapatának tagja

Ehhez hasonló súlyosságú támadás volt a kramatorszki vérengzés, ahol az oroszok rakétát lőttek a civilekkel teli vasútállomásra, 52 ember életét kioltva ezzel. Az invázió jelenleg Donyeck és Luhanszk megyékben a legintenzívebb, a népirtás is ezeken a helyeken a legbrutálisabb.

Vlagyimir Putyin viszont még február 24-én pont erre hivatkozva indította el az inváziót, hogy az ukránok követnek el népirtást az orosz kisebbség ellen. Amellett, hogy erre nem szolgáltatott bizonyítékot, most az orosz hadsereget sem tudja féken tartani, mely elköveti ezeket a bűntetteket.

Nagy Márton szerint Magyarország az űripar egyik meghatározó szereplője lehet

A nemzetgazdasági miniszter szerint minden adott ehhez.

Erik ten Hag visszavágott José Mourinho megjegyzései után

Mourinho félig viccelődve azt mondta, soha nem kapott olyan szintű "támogatást", mint amilyet a holland élvez a Manchester Unitednél, most pedig ten Hag is reagált.

Három év börtönt is kaphatnak a kegyetlen állatkínzók

Vannak, akik szigorúbban büntetnék az állatkínzókat, de a törvény ezt nem mindig teszi lehetővé különböző enyhítő körülmények figyelembevétele okán.