Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,68 Ft
Euró
388,62 Ft
Font
453,22 Ft
Bitcoin
63,590 $

Először hajtottak végre robottal műtétet úgy, hogy szakember nem volt jelen

Bár az emberi kontroll nélkül végzett teleoperációk elterjedésére még várnunk kell, a robottal asszisztált beavatkozások már most is rendkívül sikeresek.

Fotó: musiena / Twenty20
Orvostudomány

Czinder Tímea

Szerkesztő
TÉMÁK

Az orvostudomány számára új távlatokat nyitott meg a technológia fejlődése; Magyarországon 2018-ban végezték az első robottal asszisztált agyműtétet, azóta pedig az eszközök és az orvosi csapat is sokat fejlődtek. Erről beszélt Erőss Lóránd neurológus, idegsebész, az Országos Mentális Idegsebészeti és Ideggyógyászati Intézet főigazgatója az Infostartnak adott interjújában.

A doktor elmondta, ma már nem az adatok száma és az idegtudomány mélysége jelent kihívást, hanem ennek szintetizálásra, ezért az elmúlt évtizedben olyan új programok jöttek létre, mint a Nemzeti Agykutatási Program, amely kiemelkedő, különböző típusú idegrendszeri kutatásokat fog egybe. A magyar program is jelentős sikereket hozott, és olyan agykutatókat is hazavonzott, akik korábban külföldön helyezkedtek el. Soron kívül Szerdától ismét olcsóbb lesz az üzemanyag

Erőss szerint nagy előrelépések várhatók a közeljövőben a brain machine interface fejlesztések terén, amelyeken közül a legismertebb talán Elon Musk kutatócsoportja. Ők olyan mikroelektródákat fűznek az idegsejtek közé, amelyek az adatgyűjtésen kívül lehetővé teszik az idegrendszer külső működtetését is, ami rengeteg területen javíthat a betegek kilátásain, lehetővé teheti például, hogy a gerincvelősérültek újra járjanak. Hozzátette, a Parkinson-kór tüneteinek enyhítésében is komoly előrelépés történt.

Az első robotok segítségével történő műtét 2018-ban mérföldkövet jelentett Magyarország számára, amelyet hosszú évek előkészületei előztek meg. Az első robot, a Puma még 1982-ben készült a Stanfordon, és ott végezték az első robottal asszisztált agybiopsziát is, mostanra azonban a lágysebészetben és az intervenciós radiológiában is megjelentek az automatizált berendezések.

„Három nagy előnyük van ezeknek a robotoknak: az egyik a precízió, javítja az emberi kéz szabadságfokát például az, hogy 180 fokban, vagy akár 360 fokban körbe tud fordulni egy ízület egy robotnál. Az embernél ez maximum 140-170 fok lehet, csuklóban. De kiszűri a fiziológiás remegést is, és az emberi fáradtságot is. Bizonyos esetekben a sugárterhelést csökkenti, például gerincsebészeti beavatkozásoknál, ahol nem kell, hogy ólomköpenyt hordjanak az orvosok, mert távolabb vannak a betegtől, de a fertőzésveszély is csökken, ha egy ilyen teleoperációs robottal dolgozunk, mert közvetlen nem viszi át se az orvos, se pedig a beteg, akár a vírust, akár pedig a baktériumot”

– mondta a doktor.

Az elmúlt évek során eljárást fejlesztettek ki az epilepszia, Parkinson-kór és más mozgászavarok kezelésére, de a robotok már olyan agykamrai endoszkópikus műtéteket is képesek elvégezni, amelyekre korábban csak külföldön volt lehetőség.

Erőss szerint a robottechnika fejlődésének következő állomása a humán kontroll alatt végzett beavatkozás lesz, az első ilyen műtétre pedig nemrég került sor a Johns Hopkins Egyetemen. A beavatkozás során a robot egy bélösszevarrást végzett egy kísérleti állaton, amely során a szakember nem volt jelen, hanem távolról figyelt egy kamerarendszeren keresztül.