Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szíriában és Líbiában edzett zsoldosokat vet be Oroszország az ukránok ellenséges

Szíriában és Líbiában edzett zsoldosokat vet be Oroszország az ukránok ellenséges

Szíriában és Líbiában edzett zsoldosokat vet be Oroszország az ukránok ellenséges
Fotó: Twenty20

Úgy tudni, a hírhedt Wagner-csoport már legalább 1000 zsoldost küldött Ukrajnába azzal a céllal, hogy segítsenek a hivatásos hadseregnek elfoglalni a Donyec-medencét.

Olyan zsoldosokat küldhetnek rövidesen Ukrajnába az oroszok, akik Szíriában és Líbiában szereztek harci tapasztalatot – írja a New York Times. A tapasztalt harcosok ráadásul kifejezetten Kelet-Ukrajnába mehetnek, amely Oroszország első számú katonai célja lett.

A cikk a videó után folytatódik

A zsoldosok a hírhedt Wagner-csoporttól érkezhetnek, amely ezer szállal kötődik Vlagyimir Putyin egyik szövetségeséhez. A Wagnertől már az invázió elején is érkeztek zsoldosok Ukrajnába, kezdetben csak 300-an.

Az amerikai napilap viszont úgy tudja, meg fogják triplázni a jelenlétüket és mintegy ezer zsoldosra emelkedhet az elitcsapat létszáma. Több nyugati tisztviselő is megerősítette, hogy ez egyértelmű jele a hadsereg átszervezésének a módosult katonai cél elérése érdekében.

Oroszország ugyanis deklarálta pénteken, hogy megváltoztak a katonai céljaik és most már nem egész Ukrajnára kiterjedően folytatják a katonai hadműveletet, hanem a Donyec-medence „felszabadítása” a céljuk.

Az oroszok állítása szerint ezt azért teszik meg, mert sikeres volt a hadművelet első fázisa, míg a Nyugaton ezt inkább úgy értelmezik, hogy az oroszok felismerték a kudarcot és megpróbálják menteni magukat a narratívaváltással.

A Wagner-csoport létszámának növelése azért is fontos szempont, mert a zsoldoshadsereg a közelmúltból is rendelkezik tapasztalatokkal: Szíria és Líbia mellett Szudánban, a Közép-Afrikai Köztársaságban és Maliban is jelen voltak a konfliktusban.

Egy amerikai tisztviselő beszámolója szerint a Wagner annyira komolyan veszi a szerepét, hogy a zsoldoshadsereg vezetői személyesen utaznak el Donyeckbe és Luhanszkba, hogy koordinálják a részvételüket.

A Wagner ráadásul nem csak a zsoldosait viszi át Líbiából és Szíriából Ukrajna területére, hanem a rendelkezésükre álló nehéztüzérséget, légvédelmi rendszereket és radarokat is, amelyhez Oroszország biztosít szállító repülőgépet.