Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,70 Ft
Euró
389,12 Ft
Font
452,54 Ft
Bitcoin
63,092 $

Ballisztikus rakétákat lőttek ki az amerikai konzulátusra Irakban

A rakétákat Iránból indították el, amikkel az amerikai konzulátus épületére céloztak Erbílben.

Fotó: Unsplash
Közel-Kelet

Hujber Dávid

Szerkesztő

Akár egy tucat rakétát is kilőhettek Iránból vasárnap éjjel az Egyesült Államok konzulátusa felé Erbílben, amit a tisztviselők már megerősítettek. Egyelőre áldozatokról nem érkezett jelentés, bár az iraki és az amerikai tisztviselők eltérő módon számoltak be a súlyos eseményről.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője az AP kérdésére elmondta, felháborító támadásnak tartják, ami történt, amivel az iraki szuverenitást célozták meg. A neve elhallgatását kérő tisztviselő elmondása szerint egyetlen amerikai sem sérült meg a rakétatámadásban, és az új konzulátus épületében sem keletkezett kár, ami jelenleg üresen áll. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

A New York Post hozzáteszi, az irakiak szerint akár 12 rakétát is indíthattak Iránból, amikkel a konzulátust vették célba, melyek anyagi kárt okoztak. Nem sokkal éjfél után történt a támadás, és egyelőre az irakiak oldaláról sem számoltak be áldozatokról.

A támadást az iraki kormány és a regionális kurd kormány is vizsgálja. További részleteket nem tettek közzé, az amerikai tisztviselők nem tudták megerősíteni, hogy milyen típusú rakétákat lőttek ki Iránból. A támadás napokkal azután történt, hogy egy izraeli légicsapásban meghalt az iráni Forradalmi Gárda két tagja Damaszkusz közelében Szíriában. Az iráni külügyminisztérium határozottan elítélte a támadást, és bosszút fogadott.

A háttérben egy ideje zajlanak a tárgyalások a 2015-ös iráni atomalkuhoz való esetleges visszatérésről, de pénteken mindenfajta megállapodás nélkül szakadtak meg a tárgyalások Bécsben, miután az újabb orosz követelések megzavarták a párbeszédet. Vasárnap Musztafa al-Kadhimi miniszterelnök is megerősítette a rakétatámadást, amit terrorakciónak nevezett a lakosságuk, a népük ellen.

Dráma Párizsban, a PSG kiesésével döntős a Dortmund a Bajnokok Ligájában

Eldőlt, melyik csapat jutott be elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG és a Dortmund közül.

Az USA után olasz egyetemekre is átgyűrűztek a palesztin-párti tüntetések

Azt követően, hogy az Egyesült Államokban már hetek óta jelentős palesztin-párti megmozdulások zajlanak a különböző egyetemeken, a jelenség az olaszországi felsőoktatási intézményekre is átterjedt.