Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,26 Ft
Euró
389,04 Ft
Font
453,23 Ft
Bitcoin
63,577 $

Berobbant a járvány egy Tongára tartó segélyhajó fedélzetén

A járvány kitörése azért is kifejezetten problémás, mert a csendes-óceáni országban októberben jelentették az első, és egyben az egyetlen koronavírusos esetet.

Fotó: Twenty20
Ausztrália és Óceánia

Borbély Fanni

Szerkesztő

Közel hét telt el azóta, hogy kitört a víz alatti vulkán és súlyos szökőár sújtotta Tongát, ahová a segélyhajó is tart, azonban mint kiderült, berobbant a járvány a fedélzeten, mely komoly fennakadásokat okozhat a segélyezésben, ugyanis Tongában mindössze egyetlen koronavírusos esetet jegyeztek a globális járvány kitörése óta, és azt is tavaly októberben.

Peter Dutton ausztrál védelmi miniszter kedden egy sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a tesztek alapján a H.M.A.S. Adelaide nevű hajó fedélzetén tartózkodók közül 23 ember fertőződött meg a vírussal, habár az nem derült ki, hogy pontosan hányan tartózkodnak a hajó fedélzetén. Soron kívül Magyar Péter pert helyezett kilátásba a kiszivárgott mentőszolgálati jegyzőkönyv miatt

Dutton hozzátette, a hajó pár nappal ezelőtt indult el Tongába az ausztráliai Brisbane-ből azzal a céllal, hogy ellátmányt és támogatást biztosítson a károsultaknak, de az ausztrál kormány több repülőgépet is küldött a gyorsabb lerakodáshoz.

A járvány kitörése a fedélzeten azonban nagyban hátráltatja az ausztrál kormány azon törekvéseit, hogy megsegítsék a tongai lakosokat, ezért egyelőre megpróbálják a lehető legbiztonságosabb módon leszállítani az ellátmányt, természetesen abban az esetben, ha engedélyt kapnak a kikötésre – írja a New York Times.

A Hunga Tonga-Hunga Ha’apai névre keresztelt vulkán január 15-én tört ki, majd sűrű füsttel és átláthatatlan hamuval borította Tongát, majd jött a szökőár, mely nagyban megnehezítette a segélyszállítmányok eljuttatását a lakossághoz. A természeti katasztrófa nyomán a tongai lakosság még a világtól is el volt vágva egy ideig, miután teljes egészében megszakadt az internetkapcsolat.

Bemutatták a SpaceX első, űrsétákhoz tervezett high-tech ruháját (videó)

Bemutatta a SpaceX azokat a különleges űrruhákat, amelyeket a "Polaris Dawn" küldetés során végrehajtott űrséta alkalmával fognak viselni az űrhajósok.

Sztrájkkal tiltakoznak a RAI olasz közszolgálati televízió dolgozói

Munkabeszüntetésbe kezdtek hétfőn a RAI olasz közszolgálati televízió munkatársai, tiltakozva a költségvetés-csökkentés, a munkavállalói jogok helyzete és a politikai befolyás ellen.

Ismét növekedésnek indultak az élelmiszerárak, mutatjuk, mi drágult a leginkább

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete által közzétett jelentés szerint jelentős áremelkedés tapasztalható a világpiacon, különösen a növényi olaj, a hús és a gabona esetében.