Olyan újrafelhasználható, zöld hidrogénnel működő indítórendszer fejlesztésébe kezdtek, amely szén-dioxid-kibocsátás és egyéb káros gázok emissziója nélkül juttathat pályára kis műholdakat, ezáltal a későbbiekben hiperszonikus utasszállító repülőgépeket is kilátásba helyezhetnek.

A Wirraway néven ismert háromfokozatú hordozórakéta-rendszer a Delta Velos Orbiterből és a Boomerang első fokozatú hordozórakétából áll, amelyek egyaránt újrafelhasználhatók lehetnek.

A Boomerang felgyorsítja a Delta Velos Orbiter-t a hangsebesség ötszörösére, mielőtt leválasztódna, és visszatérne a bázisra, mely ezután továbbhaladna, Mach 5-ről Mach 12-es sebességre gyorsulna, és a felső légkörbe jutna, ahonnan 50 kilogrammos műholdakat bocsátana ki, amelyeket aztán alacsony Föld körüli pályára (LEO) vagy Nap-szinkron pályára (SSO) juttatna. Az Orbiter ezt követően visszatérne a bázisra, és egy hagyományos repülőgéphez hasonlóan leszállna, hogy újratankolva újra repülhessen.

A Delta Velos Orbiter meghajtásáról négy Hypersonix Spartan hajtómű fog gondoskodni, amelyek a vállalat szerint 30 évnyi kutatás és több mint 6 ezer földi indítás, valamint 11 szuborbitális repülés eredménye a HiFiRe és HyShot programokon keresztül, melyek a Hypersonix munkatársai közül sokaknak közvetlen tapasztalatot is nyújtottak.

A Sydney-i Egyetemen újgenerációs additív gyártási technológiával előállított, 3D nyomtatott kerámia mátrixú kompozit (CMC) alkatrészekből készült Spartan hajtómű újrafelhasználható és nem tartalmaz mozgó alkatrészeket, ami növeli a megbízhatóságát. Emellett szén-dioxid-semleges meghajtást is biztosít, mivel napenergiával előállított hidrogénnel működik, és csak vízgőzt bocsát ki.

A csapat reményei szerint a Delta Velos Orbiter 2024 vége felé emelkedhet a levegőbe. A vállalat azonban kisebb szerkezetekkel kezdi majd a teszteléseket, hogy validálja a hordozórakéta-rendszer hatékonyságát, valamint a jármű sebességét, újrafelhasználhatóságát és hatótávolságát – ez utóbbit 500 kilométerben szeretnék rögzíteni.